Háromszéken a magyarok egy része román pártra szavazott

Háromszéken többen szavaztak, mint öt évvel ezelőtt, a választópolgárok kétharmada az RMDSZ-re adta le a voksát. A sepsiszentgyörgyiek 6 százaléka átszavazott valamelyik román pártra.

Kovászna megyében vasárnap 24 ezerrel többen szavaztak, mint az öt évvel ezelőtti EP- választásokon. Háromszéken vasárnap szám szerint 78 114 választópolgár járult az urnákhoz, ami azt jelenti, hogy a szavazópolgárok 42,83 százaléka adta le voksát – számolt be Tamás Sándor.

Az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke a párhuzamos szavazatszámlálás részleges eredményeinek ismeretében arról tájékoztatott, hogy a vasárnapi EP-választásokon résztvevő háromszékiek közül mintegy 50 000-en az RMDSZ jelöltjeit támogatták szavazatukkal. „Azt mondhatjuk, hogy az erdélyi magyarsághoz képest arányosan jól szavaztak a háromszékiek, és az RMDSZ háromszéki szervezete arányosan járul hozzá a szövetség országos sikeréhez” – mondta a Maszolnak Tamás Sándor.

„A magyarok nyertek és nem azok, akik a vesztünket kívánják” – értékelte a Maszolnak a vasárnapi szavazás részleges eredményeit ismerve Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere hozzátette: „Nyilván az eredményeket elemezzük és levonjuk a megfelelő következtetéseket. Az látszik, hogy a sepsiszentgyörgyi magyar emberek mintegy 6 százaléka átszavazott román pártra, elsősorban az USR-PLUS-ra”. Szerinte alaposan végig kell gondolniuk, hogy mit jelent a román pártokra való átszavazás, és meg kell tenniük mindent, hogy ezeket a magyar embereket visszacsábítsák az RMDSZ-hez. 

Kovászna megyében a vasárnapi EP-választásokon való legnagyobb részvétel Sepsibodok községben volt, 58,93 százalék, a legkisebb pedig Bölön községben, 30,72 százalék. Az országos részvételi átlag 48,99 százalék volt, és Kovászna megyében e felett a következő közigazgatási egységek teljesítettek: Kézdiszentlélek, Kommandó, Málnás, Illyefalva, Dobolló, Réty, Kovászna, Kökös, Kézdialmás, Árkos, Esztelnek, Barátos, Sepsibodok. A háromszéki városok részvételi arányai: Barót 33,83, Kézdivásárhely 38,30, Sepsiszentgyörgy 42,79, Bodzaforduló 44,67, Kovászna 53,15 százalék.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?