A rendőrség 2900 lej értékben bírságolt az urnanyitást követő első hat órában

Az urnák megnyitása óta a belügyminisztériumi szervek képviselői tizenegy kihágást észleltek, ezek közül hat esetben figyelmeztettek, öt esetben pedig bírságot róttak ki összesen 2900 lej értékben – közölte vasárnap Monica Dajbog belügyi szóvivő.

A rendőrség jelenleg hat feltételezett bűncselekmény kapcsán folytat vizsgálatot. Az urnanyitást követő első hat órában 48, bűncselekményre vagy szabálytalanságra vonatkozó bejelentést kapott a rendőrség, de ezek közül eddig 23 megalapozatlannak bizonyult.

Konstanca megyében a rendőrséget riasztották, mivel egy nő megpróbált több szavazócédulát betenni az urnába, bűnvádi eljárást indítottak ellene. Târgoviştén az egyik szavazókörzet elnöke nem engedte szavazni az egyik állampolgárt, esetében szintén bűnvádi eljárás indult. Egy hasonló esetben Brassóban is folyik a kivizsgálás.

Szintén Târgoviştén az egyik szavazókörzeti elnök értesítette a rendőrséget, miután két fiatal azt mondta neki, hogy valaki pénzt ajánlott nekik, hogy szavazzanak. Az ügyben indított vizsgálat során azonban a két fiatal azt nyilatkozta, hogy csak tréfáról van szó – mondta Monica Dajbog.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?