Temetőfoglalás: Oroszországot, Ausztriát és Németországot tájékoztatta az MPP

A Magyar Polgári Párt hivatalos levelet küldött Németország és Ausztria romániai nagyköveteinek, valamint az orosz védelmi minisztérium hadisír-gondozással foglalkozó romániai képviselete szakértőjének – derül ki a párt pénteki közleményéből.

A levélben azt írták: az úzvölgyi katonai temetőben végzett építkezés mélyen sérti minden olyan nemzetiség ősei iránti tiszteletét, amelyeknek halottai a sírkertben nyugszanak. 

Ismertetve az úzvölgyi hadi temetőben kialakult helyzetet, a levelet aláíró Mezei János pártelnök arról tájékoztatta a címzetteket, hogy az építtető dormánfalvi önkormányzat figyelmen kívül hagyta a katonai temetőkre vonatkozó államközi egyezményeket, és azzal, hogy régi sírhantokra új kereszteket helyeztek, kegyeletsértést követtek el. A levélben arra kéri a címzetteket, hogy országuk nevében foglaljanak állást a temetőben történtekkel kapcsolatosan, és érintett félként kezdeményezzék a kialakult helyzet tisztázását és a sírkert eredeti állapotának visszaállítását. 

A Magyar Polgári Párt korábban a magyarországi illetékes szerveket is tájékoztatta, kérve a Románia és Magyarország közötti egyezmény számonkérését az ügyben, emlékeztettek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?