Winkler Gyula: erőt és egységet kell felmutatnunk május 26-án

„Május 26-án erőt és egységet kell felmutatnunk, hiszen az európai parlamenti választások tétje az, hogy lesz vagy sem erős magyar képviselet Brüsszelben. Amikor a román pártok nacionalista politikusai újból és újból elmondják, hogy Románia példaértékűen megoldotta a nemzeti kisebbségek problémáit, akkor lesznek-e magyar képviselők, akik elmondják, hogy ez nem igaz, és akik ismertessék a romániai magyar közösség célkitűzéseit. Olyan őshonos kisebbségekről szóló szabályozást akarunk az EU-ban, amely bennünket is megvéd. Nekünk, szórványban élő magyaroknak pedig az a kötelességünk, hogy példaadó összefogással támogassuk a magyar ügyet az EP-választásokon” – mondta Winkler Gyula EP-képviselőjelölt szombaton, Medgyesen, a Millennium ház udvarán a 17. Vándorcsizma Néptáncfesztivál nyitórendezvényére gyülekezőknek.

Orosz Csaba, az RMDSZ Szeben megyei szervezetének elnöke elmondta, a néptáncfesztivál a medgyesiek hagyományaik megélése és megünneplése iránti igényéből indult.

„A Vándorcsizma Néptáncfesztivál a medgyesi és a Szeben megyei magyarság legjelentősebb hagyományőrző rendezvénye, amely egyben kultúránk és megmaradásunk záloga. Mind a gyerekeink, mind az idősebb generáció számára is fontos ez a rendezvény, mert ebben testesül meg mindaz, ami a Szeben megyei magyarságot jellemzi. Ez az a rendezvény, ahol együtt tudjuk megélni magyar identitásunkat, kultúránkat. Kis létszámunk ellenére évről-évre bebizonyítjuk, hogy összefogással erősebbek vagyunk, és képesek vagyunk olyan rendezvényt szervezni, amely nagyobb közösségek számára is próbatétel lehet” – mondta Orosz Csaba.

Az RMDSZ megyei elnöke hozzátette, az első néhány évben szerény méretű rendezvény az egyre nagyobb érdeklődés miatt ma már szabadtéri eseménnyé és Szeben megye legnagyobb magyar rendezvényévé nőtte ki magát, amelyen 3-4 ezer személy vesz részt. A néptáncfesztiválra rendszerint Hargita, Kovászna és Maros megyéből, valamint Sopronból, Medgyes testvérvárosból érkeznek néptáncosok. Öt éve már a néptáncfesztivál kereteit is kinőtte a rendezvény, így a programot könnyűzene koncertek is színesítik, idén például a Zanzibár lép fel.

Orosz Csaba szerint a néptáncfesztivál nemcsak a magyar közösség számára fontos, a rendezvényt a román közönség is jól fogadja. Mint mondta, a rendezvény egy széleskörű összefogás eredménye: a város magyar lakossága mellett a MADISZ, az EMKE, a Gyöngyvirág Néptánccsoport és a helyi RMDSZ minden évben hozzájárul az esemény sikeréhez.

Az egynapos rendezvény nyitómozzanataként a néptáncosok népviseletben vonultak fel a Millennium Háztól a polgármesteri hivatal épülete elé, majd a mulatság a fesztivál helyszínéül szolgáló Greweln parkban folytatódott, ahol felléptek a néptánccsoportok, közben gulyásfőző verseny, íjász- és baranta bemutató is zajlott. A nap koncerttel és táncházzal végződik.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?