FRISSÍTVE - Tüntettek Bukarestben az Úz-völgyében állítólagosan megvert román képviselőjelöltért

Állítása szerint súlyosan bántalmazták pénteken „szélsőséges magyarok” George Simion független európai parlamenti képviselőjelöltet az úzvölgyi katonatemetőben. Szemtanúk állítják: a fiatalembert nem verték meg, csak elesett. FRISSÍTÉS: George Simion szimpatizánsai tüntettek Bukarestben.

A Románia és Moldovai Köztársaság egyesüléséért küzdő aktivistaként ismert férfi azért látogatott ki a Bákó megyei Dormánfalva melletti katonasírokhoz, hogy számon kérje a temetőnél őrséget álló magyarokon a román betonkeresztek és az emlékmű fekete fóliával történő letakarását.

George Simion élőben jelentkezett be Facebookon a helyszínről. Az egyik felvétel a temető bejáratánál készült, ahol szóváltásba keveredett néhány idősebb férfivel. Az emlékmű letakarásáról kérdezi őket, ők azonban visszautasítják a vádakat és azt kérik, hogy ne filmezze őket. A felvétel hirtelen megszakad – vélhetően kiejtette a kezéből a készüléket –, majd Simion arra panaszkodik, hogy rátámadtak és a sáros nadrágját mutogatja. Egy másik felvételen arra kéri a kísérőit, hogy hívják ki a rendőrséget, mert megverték, majd elkergették a temetőből.

Az ügyben megszólalt Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, aki pénteken maga is a katonatemetőnél tartózkodott. A politikus közlése szerint a filmezés időpontjában személyesen nem volt jelen a helyszínen, az ott lévő szemtanúktól értesült arról, hogy George Simion nem verés miatt ejtette ki telefonját a kezéből, hanem mert hátrálás közben az árokba lépett, és elesett.

„Határozottan állítjuk, hogy a bántalmazásként interpretált eset tulajdonképpen szándékos provokáció, és elzárkózunk attól, hogy az ominózus esethez bármilyen köze lenne szervezetünknek” – idézte az MPP közleménye Mezei Jánost.

A politikus szerint Simion részéről a feszültségkeltés nem új keletű, EP-jelöltként magyargyűlölettel és uszítással kampányol. „Az úzvölgyi katonai temető ma jó terep volt a provokációra, hisz köztudott volt, hogy magyarokként szervezünk ott békés tiltakozást. Ezt használta ki Simion” – mondja Mezei János. Hangsúlyozza, a Magyar Polgári Párt elítél mindennemű provokációt. 

FRISSÍTÉS: A bukaresti Forradalom téren péntek délután George Simion tucatnyi szimpatizánsa tüntetett az aktivista állítólagos bántalmazása miatt. Feliratokat tartottak a magasba, amelyek szerint a román nemzeti hősökből űztek csúfot azok, akik az úzvölgyi betonkereszteket letakarták.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?