EP-választások: részvételre buzdít az evangélikus-lutheránus egyház püspöke


-A A+

Az európai parlamenti választásokon való részvételre buzdít az evangelikus.net portálon közzétett felhívásában Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök.

„Pár hét múlva ott kell lennünk az EP-választásokon, hogy éljünk kivívott jogunkkal: mi is alakítjuk nemcsak szűkebb hazánk, régiónk jövőjét, hanem a Kárpát-medence magyarságának és az európai keresztény közösségek életének alakulását is” – fogalmaz felhívásában az egyházfő.

Adorjáni Dezső Zoltán szerint erős, közös magyar hangra van szükség az Európai Parlamentben, hogy az erdélyi magyar közösség jövője keresztyén, magyar és európai legyen. „Szavazatainkkal olyan tiszta közös magyar hangról kell gondoskodnunk, mely olykor hamis harmóniák közepette is tisztán hallhatóvá teszi évezredes keresztény értékrendünket. Erőteljes, közös magyar hang kell Európában, mely hallatja a kisebbségek, köztük főként az erdélyi magyar kisebbség sajátos érdekeit, és érvényt is szerez azoknak” – olvasható a püspöki felhívásban.

Adorjáni Dezső Zoltán úgy fogalmaz: olyan erős keresztény magyar hangról kell gondoskodnunk az Európai Parlamentbe, amely akkor is felmutatja és védelmezi Európa évezredes keresztény identitását, amikor már csak kevesen akarják bevallani, hogy ennek az identitásnak köszönheti az öreg kontinens mai anyagi, szellemi és lelki gazdagságát.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X