Kelemen Hunor: a román hatóságok felelőssége az úzvölgyi kegyeletsértés megfékezése

A kormányfővel, a parlament két házának elnökével, a belügyminiszterrel és a kulturális miniszterrel is tárgyalt a héten az úzvölgyi temető ügyéről, mondta el Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Csíkszeredában, a Magyar Ügyek Házának avatóünnepségén.

„A háborúkban elesett román katonák emlékének sem tesz jót, hogy a róluk megemlékező betonkeresztek alatt magyar katonák nyugszanak. Ez kegyeletsértés, ez elfogadhatatlan” – hangsúlyozta a szövetségi elnök, aki elmondta azt is: az RMDSZ a lehető legrövidebb idő alatt mindent megtett a kegyeletsértés leállításáért. A román hatóságokkal folytatott találkozókon és megbeszéléseken Kelemen Hunor azt kérte: május 17-én ne szenteljék fel a román katonáknak emléket állító parcellát, és elmondta, a hatóságoknak felelősségük van az emléksértés megfékezésében.„Ennek történetnek van ugyanakkor egy morális vetülete is. Ezt nem szabályozzák törvények, ez a jóérzésen múlik csakis. Egy temetőben, egy szakrális térben ilyen típusú kezdeményezésnek nem szabad helyet engedni. Mi a kezdetektől azt mondjuk, hogy az egyetlen megoldás, hogy a betonkereszteket elviszik a magyar sírokról, a katonatemetőt visszaállítják eredeti állapotába. Senki sem ellenzi, hogy a román közösség megemlékezzen első vagy második világháborús hőseiről, de ezt ne mások megsértésével tegye” – szögezte le a szövetségi elnök.

A Magyar Ügyek Háza a Pro Economica Alapítvány székelyföldi ügyintézésének, az Eurotrans Alapítvány honosítási munkálatainak és a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete fogadóirodájának ad otthont, olvasható az RMDSZ közleményében.

Kapcsolódók

Kimaradt?