FRISSÍTVE – Nemzeti régiók polgári kezdeményezés: közös aláírásgyűjtést indítanak a magyar pártok

FRISSÍTVE: Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.

Erről Izsák Balázs SZNT-elnök, Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és Korodi Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője számolt be azon a Makfalván tartott sajtótájékoztatón, amelyet a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés hivatalos bejegyzése alkalmából tartottak.

Amint elhangzott, május 7-től számítva egy év áll rendelkezésre az egymillió európai támogató aláírás összegyűjtésére, a tényleges aláírásgyűjtést a hét végén tartandó makfalvi Székely majálison kezdik el.

Mindhárom párt apparátusának teljes bevetését vállalta, az RMDSZ képviselője 200-250 ezer aláírás összegyűjtését ígérte.

Amint Izsák Balázs idézte, az SZNT állandó bizottsága 2012-ben Makfalván fogadta el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés szövegét, és itt indítják az aláírásgyűjtést is. Hozzátette: a marosszéki településen hét végén tartandó Székely majálison egyelőre a papír alapú aláírásgyűjtés kezdődik el, és reményei szerint egy hónap alatt sikerül megteremteni az online aláírásgyűjtés elindításának a műszaki feltételeit.

A nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés beterjesztői azt javasolták, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Az SZNT elnöke abbéli reményét fogalmazta meg, hogy az egyéves aláírásgyűjtési folyamat megerősíti az európai etnoregionális mozgalmakat. Elmagyarázta: az etnoregionalizmus alatt azt érti, amikor egy tájegység és az illető tájegységen többséget alkotó nemzeti közösség érdekei egybeesnek, és létezik egy erős politikai akarat arra, hogy kifejezzék ezeket az érdekeket.

A közösségi vezető szerint az államok sok esetben szemben állnak az etnoregionalista mozgalmakkal, pedig a globalizáció kihívásai miatt az államoknak és a régióknak szövetségeseknek kell lenniük.

Korodi Attila felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ által elindított Minority SafePack európai polgári kezdeményezés és a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés kiegészítik egymást. Hozzátette: az RMDSZ a kezdetektől támogatta az SZNT polgári kezdeményezését is, ezért vett részt a kezdeményezés polgári bizottságában. A frakcióvezető bejelentette: az RMDSZ az őszi hónapokban lát neki az aláírásgyűjtésnek, és év végéig összegyűjti a 200-250 ezer vállalt aláírást.

Csomortányi István EMNP-elnök elmondta: pártja az aláírásgyűjtés mellett az európai szövetségesek mozgósítását vállalta. Mint felidézte: Szilágyi Zsolt korábbi pártelnök kezdeményezésére az Európai Szabad Szövetség (EFA) már határozatot fogadott el a kezdeményezés támogatásáról.

Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke azt ígérte: pártja részt vesz az aláírásgyűjtésben, és minden tőle telhetőt megtesz a kezdeményezés sikeréért. Úgy vélekedett, hogy a polgári kezdeményezés egy lehetőség arra, hogy Székelyföld „feltegye magát a térképre”, és erősebb kontúrt kapjon.

Hatéves késésben az Európai Bizottság elutasítása és a pereskedés miatt

Az Európai Bizottság 2013 júliusában úgy ítélte meg, hogy a javasolt szabályozás nyilvánvalóan nem tartozik az EU hatáskörébe, ezért nem jegyezte be a kezdeményezést. A bizottság elutasító határozatát az SZNT elnöke és külügyi megbízottja: Izsák Balázs és Dabis Attila támadta meg az EU luxembourgi bíróságán. A perbe Románia, Szlovákia és Görögország az EB oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán avatkozott be. A 2016 májusában kimondott elsőfokú ítélet még az EB-nek kedvezett, de a fellebbezés nyomán a bíróság 2019 március 7-én megsemmisítette a bejegyzést elutasító EB-határozatot. A kezdeményezőknek 2020 május 6-ig kell összegyűjteniük az EU legkevesebb egymillió polgárának a támogató aláírását.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?