Hegedüs Csilla: több EU-s támogatást templomaink felújítására!

A templomfelújításokra fordítható európai uniós támogatások nem maguktól értetődő dolgok, hanem ezekért is meg kell küzdeni, tehát ez is a tétje a május 26-i európai oarlamenti választásnak – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla Kolozsváron, a Farkas utcai és a Szent Mihály templomnál tett látogatásán. Az EP-képviselőjelölt Makay Dorottya és Maksay Ádám tartószerkezet-tervező mérnökök, műemlékvédelmi szakértők, illetve Veres Stelian plébános-helyettes kíséretében kereste fel a templomokat.

Hegedüs Csilla szerint egyértelmű, hogy a hitélet otthonainak a felújítására szánt keretnél jóval több pénzre lenne szükség, ennek megszerzéséért szintén fel kell lépnünk május 26-án, hiszen akkor dől el, hogy az unió növeli-e az Erdélybe érkező támogatásokat.

„Erdély egyik legjellegzetesebb késő gótikus teremtemplomát, a 15. században épült Farkas utcai református templomot közel 3 millió eurós vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével restaurálták. Kolozsvár főtéri látképének ikonikus eleme a hétszáz éves Szent Mihály-plébániatemplom évszázadok óta része a város és Erdély történelmének. Átfogó felújítására a közel 4,8 millió eurós projektnek nagy része, 3,9 millió euró vissza nem térítendő uniós támogatásból származik. Az erdélyi magyarság érdeke hogy műemlékeink megújuljanak, hogy az elkövetkezendő évszázadokban is a közösség szolgálatában állhassanak. Ezért minden lehetőséget ki kell használnunk ezek megmentésére!” – mondta az RMDSZ EP-képviselőjelöltje.

„Azért van szükségünk az uniós támogatásokra, hogy megőrizhessük, megmenthessük értékeinket. Fel kell lépnünk ezek megtartásáért, kiterjesztéséért is. Európának el kell ismernie, hogy erős, értékteremtő közösség vagyunk, el kell ismernie és biztosítania kell jogaink védelmét. Május 26-án egy olyan erős magyar képviseletet kell az Európai Parlamentbe küldenünk, amelyik kiharcolhatja a támogatások növekedését, nemzeti értékeink védelmét” – hangsúlyozta.

Csökkenteni kell a bürokráciát

A műemlékvédő szakértők és az egyház képviselője szerint a támogatások létfontosságúak a templomok felújításában, viszont munkájukat lényegesen megkönnyítené, ha csökkenne a pályázatokkal járó bürokrácia és a rengeteg papírmunka. „Az elmúlt években én is megtapasztaltam, hogy hol nehezíti meg a pályázók munkáját a bürokrácia, tudom, hogy dolgoznunk kell azért, hogy ez változzon: egyszerűsíteni kell a szabályokat, egyértelművé kell tenni az alkalmazási módszertant! Én vállalom azt, hogy ahol kell, segítek. De tudom, hogy a változást csak közösen tudjuk elindítani és sikerre vinni. Ezért kell szavaznunk május 26-án” – összegezte Hegedüs Csilla.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?