FRISSÍTVE – Viorica Dăncilă miniszterelnök nem akar kormányátszervezést

FRISSÍTVE: Magyarázatot vár Viorica Dăncilă miniszterelnök az államfőtől azzal kapcsolatban, miért utasította el Eugen Nicolicea, Oana Florea és Liviu Tit Brăiloiu kinevezését az igazságügyi miniszteri, az európai alapokért felelős, illetve a külhoni románokért felelős miniszteri tisztségbe. Liviu Dragnea szerint a miniszterelnök tétovázása annak tudható be, hogy nem volt biztos a koalíció többségében.

Az Adevărul napilapnak adott interjúban Dăncilă többek között elmondta, azért nem egyezett bele a Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök által indítványozott kormányátszervezésbe, mert úgy véli, „a normális utat” kell követni. A miniszterelnök rámutatott, három ok áll döntésének hátterében: nem szeretne „második Dăncilă-kormányt”, úgy gondolja, hogy jelenlegi összetételében jól működik a kabinet, illetve nem szeretné, hogy megbénuljon a kormány tevékenysége, márpedig – véli – ez történne, ha az államfő kormányátszervezés esetén ismét az alkotmánybírósághoz fordul, ahogyan azt kilátásba helyezte. 

A kormányfő hozzátette, csütörtökön igényléssel fordult Johannis elnökhöz, kérve, indokolja meg, miért utasította el a három megüresedett miniszteri tisztségre jelölt személyek kinevezését. Dăncilă azt mondta, meglátása szerint a miniszterelnök hivatott dönteni a minisztercserék időszerűségéről, az államfőnek csak a jelölések törvényességét kell megvizsgálnia. 

Arra a kérdésre, hogy milyen választ ad majd Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnöknek, aki az ortodox húsvét utánig adott neki gondolkodási időt egy újabb bizalmi szavazással járó esetleges kormányátszervezésről, Dăncilă azt mondta, ezt a lehetőséget egyelőre elvetette, és kevésbé tartja valószínűnek, hogy meggondolja magát e tekintetben az ünnepek alatt. 

Dragnea: a kormányfő nem volt biztos a koalíció többségében

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szerint Viorica Dăncilă kormányfő „tétovázott” a parlamenti szavazással történő kormányátalakítás kezdeményezésével kapcsolatban, valószínűleg azért, mert nem volt biztos a PSD és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíciójának többségében.

„A koalícióban és nálunk a párton belül csaknem mindannyian úgy véltük, hogy a leghatékonyabb eljárás a parlamenten keresztül történő kormányátalakítás lenne, a kormány struktúrájának átszervezésével. Erre több változat is ki volt dolgozva, nem nagyon látványosak, de azzal jártak volna, hogy Johannis elméletileg ne tudja többé visszautasítani a miniszterjelölteket arra hivatkozva, hogy nem oda valók" – magyarázta.

A kormányfő Dragnea szerint azonban tétovázott, hogy a parlament elé jöjjön ezzel az eljárással, valószínűleg arra gondolva, hogy nem elég biztos a többség. "Mi, a párt is és hétfői ülésén a koalíció is dokumentáltan igazoltuk, hogy rendelkezünk a többséggel. Ez egy komoly üzenet lett volna, elsősorban a kormány erejét mutatta volna fel, bebizonyítva, hogy nem függ Johannis játékszabályaitól, de végülis én nem engedhetem meg magamnak, hogy rákényszerítsem akaratomat egy miniszterelnökre. Ez egy olyan döntés, amit neki kell meghoznia, ő érzi, és ha fél, ha nem biztos az eljárás sikerében, akkor nem szabad erőltetni, mert a végén kiderülhet, hogy neki van igaza” – nyilatkozta Dragnea.

A PSD elnöke hozzátette, a PSD–ALDE koalíciónak a képviselőházban "nagyon egészséges" többsége van, és a két ház együttes plénumán is 20-30 többletszavazata van a kormányt alakító két pártnak. Kifejtette, nem érzi "drámának", vagy "tragédiának", hogy a miniszterelnök nem akar parlamenten keresztül történő kormányátszervezést kezdeményezni. "Ha egyszercsak úgy dönt, hogy a parlament elé jön a kormányátszervezéssel, örömmel fogadjuk és teljes biztonságban lesz, de ha az ügyvivő miniszterekkel akarja folytatni, az sem nagy probléma számunkra" - mondta Dragnea.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?