Johannis: a PSD politizálja át a referendumot

Az európai parlamenti választáson, illetve az ezzel egy időben tartandó referendumon való részvételre buzdította Klaus Johannis államfő a román állampolgárokat csütörtök esti üzenetében. 

„Lesz referendum május 26-án. Ma aláírtam a rendeletet és ezzel kiírtam a népszavazást. (...) Várom önöket, hogy szavazzanak a referendumon és az EP-választáson” - fogalmazott Johannis a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.Az elnök szerint a népszavazás jó alkalom az állampolgárok számára arra, hogy kifejezzék „mit gondolnak a PSD-ről és a PSD által az igazságszolgáltatás ellen indított hadjáratról”.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) kísérletet fog tenni a május 26-ára kiírt referendum bojkottálására, tette hozzá az államfő. 

„A PSD egészen biztosan meg fogja kísérelni minden módszerrel bojkottálni ezt a népszavazást. Nem számít, hogy a PSD ellenszegül, csak az számít, hogy önök, román állampolgárok, menjenek el szavazni! Láthatták, milyen törvényeket hoznak saját maguknak, hogyan próbálják meg védeni magukat. Ez alkalommal valós változásra nyílik lehetőség. A jelet a május 26-i népszavazáson és európai parlamenti választáson adják meg. Azzal vádoltak meg, hogy átpolitizálom a referendumot. Nem: a PSD politizálja át ezt a referendumot. (...) Aki elmegy szavazni, annak lehetősége nyílik a PSD-sek megleckéztetésére” - mondta a Cotroceni-palotában nyilatkozó Johannis.

Az államfő rámutatott, bár sokan azt hangsúlyozzák, hogy a népszavazásnak nincs tétje, hiszen csak konzultatív jellegű, és a parlament nem köteles figyelembe venni az eredményt, szerinte mégis lényeges, mert „fontos jelzést közvetíthet”.

„Senki ne mondja nekem, hogy ez a szavazás nem számít. Az ország szavazata igenis számít, és az eredményt figyelembe vesszük. Ha az emberek elmennek szavazni, és azt fogják mondani, hogy nem értenek egyet a PSD-vel, akkor nekünk felhatalmazásunk lesz arra, hogy azonnal, már másnap lépjünk” - fogalmazott Iohannis, aki szerint a május 26-i referendum egy "átfogó folyamat része", amely az EP-választásokkal kezdődik, aztán az őszi elnökválasztással, illetve a jövő tavasszal sorra kerülő helyhatósági választásokkal folytatódik, illetve a jövő év végi parlamenti választásokkal ér véget.

Az elnök nyilatkozatában kiemelte, a PSD-féle bojkott „nem számít”, ő azt akarja tudni, ki áll mellette „az európai kormányzás, a tisztességes igazságszolgáltatás, a jól teljesítő társadalom érdekében” folytatott harcban.

„A PSD-sek bojkottja nem számít. Nem. Most a román állampolgárok szavazata számít. És ha a román állampolgárok ezt megértik, és elmennek szavazni, együtt változtathatunk Románián. Vannak megoldások Románia számára. Én tudom, melyek lennének ezek a megoldások, tudom, hogyan kell ezeket gyakorlatba ültetni, eme törekvésben azonban szükségem van a romániaiak szavazataira” - nyomatékosította. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?