A magyar zászlót eltávolító bírósági ítéletről értesítették Magyarország külügyminisztériumát

„Összehangolt támadás zajlik a magyarság ellen”, véli Kulcsár-Terza József, háromszéki MPP-s politikus, RMDSZ parlamenti képviselő, aki keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: Romániában a Dan Tanasă által képviselt Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) jelentget és nyeri sorozatosan a magyar szimbólumok, feliratok elleni pereket, addig Szlovákiában a magyar himnusz éneklését próbálták törvényileg betiltani, Ukrajnában pedig a nyelvtörvényt erőltetik.

Kulcsár-Terza József mindezt annak a bírósági ítéletnek a kapcsán fejtette ki, amely a Dan Tanasă egyesülete által indított per kapcsán úgy döntött, hogy a háromszéki önkormányzat ülésterméből el kell távolítani a magyar és székely zászlókat, de helyükön maradhatnak az ezekkel együtt „csomagban” adományozott amerikai, német és izraeli lobogók.

A háromszéki politikus emlékeztetett, hogy az MPP adományaként 2016-ban átadott öt – magyar, székely, amerikai, német és izraeli zászló azzal a céllal került „csomagba", hogy ne ismétlődhessen meg a korábbi eset, amikor a román igazságszolgáltatás törvénytelennek ítélte az általa adományba adott székely zászlót. Hozzátette: az elképzelhetetlennel is számolva, az is cél volt, hogy adott esetben be lehessen bizonyítani, hogy a Romániában kettős mércével mér az igazságszolgáltatás.

Kulcsár Terza József szerint „benne volt a levegőben”, hogy a székely zászlót eltávolítják, de arra nincs magyarázat, hogy a magyar zászlót is „száműzték”, hiszen jogilag nincs különbség Magyarország, Amerika, Németország vagy Izrael zászlója között. Véleménye szerint a magyar zászló eltávolításának ügyét nemzetközi színtérre kell vinni, és diplomáciai úton kell megvédeni a lobogót, ezért az esetről tájékoztatta Kalmár Ferenc, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosát és kihallgatást kért Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettestől.

„Amíg kettős mércével méretnek meg az ügyek, addig Romániában igazságszolgáltatásról nem lehet beszélni. Rosszabb időket élünk, mint a kommunizmusban" – fogalmazott Kulcsár-Terza József, aki felidézte, hogy a Magyar Polgári Párt adományaként 2016-ban adta át Kovászna Megye Tanácsának és helyezte el a megyeháza dísztermében az Amerikai Egyesült Államok, Németország, Izrael, Magyarország és Székelyföld zászlaját, minekutána a prefektus keresete nyomán a román igazságszolgáltatás alapfokon törvénytelennek ítélte korábbi adományát, azaz a székely zászlót.

Kulcsár-Terza József szerint az amerikai zászlót Románia legfontosabb stratégiai partnerének számító, az etnikai sokszínűséget és a jogegyenlőséget értéknek tekintő Egyesült Államok iránti elismerés és bizalom jeleként tűzte ki. Németország zászlaja a romániai német közösség iránt való tisztelet és megbecsülés jele. Izrael zászlaja annak a százötvenezer romániai zsidó polgárnak az emlékére került kitűzésre, akiket a kommunista román hatóságok eltávolítottak Romániából. Magyarország nemzeti lobogójához annak a reményét fűzte az átadáskor Kulcsár-Terza József, hogy a magyarok nem fognak elveszni, és megmaradnak szülőföldjükön. Székelyföld zászlaja a székelyek megmaradásának jelképeként került Kovászna Megye Tanácsának dísztermébe.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?