Oltean Csongor: Máramaros megyében is jól jönnek az EU-s támogatások

Erdélyben 75 ezer magyar ember gazdálkodik, ez még inkább alátámasztja az EU-s támogatások fontosságát, illetve nélkülözhetetlenségét – fogalmazott Oltean Csongor, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje Máramaros megyei körútján, kedden.

A képviselőjelölt Nagybányán vett részt a helyi fiatalok és civil szervezetek által szervezett megyei ifjúsági találkozón. Az eseményen a helyi ifjúság részletezte, hogy milyen jellegű programokat kívánnak szervezni a közeljövőben, mely céljaik kerülnek majd megvalósításra.

A máramarosi fiatalok rendkívül fontosnak tartják az EU-s támogatásokat – hangzott el –, hiszen az ilyen jellegű támogatások segítő kezet nyújtanak programjaik és céljaik kivitelezésében, illetve ők is egy fejlődő Európa részesei kívánnak lenni azáltal, hogy nyitottak a különféle pályázatokra. Ennek fényében a fiatalok jövőbeli tervei között szerepel az is, hogy különféle szakmákat megszerettessenek az ifjúsággal, ezzel arra buzdítva őket, hogy merjenek új lehetőségeket kipróbálni.

Oltean a Koltóra is ellátogatott, ahol Apjok Norbert parlamenti képviselő vezetésével lehetősége nyílt megismerkedni több helyi gazdával, akik nagy lelkesedéssel mutatták be gazdaságaikat. A növény- és állattenyésztéssel foglalkozó emberek rendkívül fontosnak tartják az EU-s forrásokat a helybéli gazdaság fejlődése és fennmaradása érdekében – derült ki.

Oltean Csongor elmondta: Erdélyben 75 ezer magyar ember gazdálkodik, ez még inkább alátámasztja az EU-s támogatások fontosságát, illetve nélkülözhetetlenségét. „A földalapú támogatások ebben sokat segítettek, aminek csökkenése a mezőgazdasággal foglalkozó lakosság megélhetését veszélyeztetné” – fogalmazott.

Az EP-képviselőjelölt elmondása szerint a gazdák pozitívan fogadták látogatását, érzik, hogy jelentőséggel bír az idei választás, szándékukban áll részt venni azért, hogy majd közös erővel, a kárpát-medencei magyar összefogás erejével elérjék az EU-s őshonos kisebbségek jogainak védelmét.

„Máramaros megyében a gazdáknak terveik vannak, szeretnének fejlődni. Úgy a fiatal, mint az idősebb gazdálkodók, akikkel a napokban találkoztunk, számítanak az EU-s támogatásokra, hiszen ebből tudják fejleszteni a gazdaságukat. Éppen ezért fontos, hogy a támogatások megmaradjanak, és ne csökkenjenek” – emelte ki Apjok Norbert, az RMDSZ parlamenti képviselője.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?