Harmadszor is elnapolták az igazságügy-miniszter elleni indítványt

Harmadik nekifutásra sem sikerült megvitatni és szavazásra bocsátani a szenátusban a Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellen az ellenzéki honatyák által kezdeményezett egyszerű indítványt. Valószínűleg május 6-án lesz az újabb próbálkozás.

Az ellenzék szerint rossz kezekben van ez igazságügy Toadernál, ezért kezdeményeztek egyszerű indítványt ellene a képviselőház után a szenátusban is. Az első két alkalommal létszámhiány miatt döntésképtelen volt a plénum, ezért hétfőn harmadszor is napirendre került a vita és a szavazás.

Csakhogy még a munkálatok megkezdése előtt levették „műsorról”, és Călin Popescu-Tăriceanu házelnök azzal magyarázta ezt a lépést az őt faggató újságíróknak, hogy a parlamenti frakciók kezdeményezték az ügy elodázását. „Nincs szükség magyarázatra. Volt egy javaslat a házbizottságban, amit szavazásra bocsátottak, a többség pedig így döntött” – zárta rövidre a kérdést a politikus, aki egyben a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) elnöke is.

Köztudott, hogy Tudorel Toader tevékenységét nemcsak az ellenzék kifogásolja a büntetőjog sürgősségi kormányrendeletek általi tervezett módosítása miatt, hanem a fő kormányerő, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bizalmát is elveszítette. A tárcavezető egyébként egyik pártnak sem tagja, viszont az ALDE javaslatára került a tisztségbe.

Popescu-Tăriceanu azt mondta, hogy ő és pártja „ennek a kormánynak egyik tagja ellen sem fog szavazni”, ha majd voksolásra kerül a sor.

Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora, Alina Gorghiu szerint legközelebb május 6-án vitathatják meg az egyszerű indítványt, mert addig már nem hívják össze a szenátust.

Kapcsolódók

Kimaradt?