A szenátus elnöke szerint a DNA „titokban” zárta le egyik ügyét

Bírálta Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök az Országos Korrupcióellenes Ügyészéget (DNA) amiatt, hogy „lopva lezárta” a múlt nyáron azt az ügyet, amelyben azzal vádolták, hogy miniszterelnökként egymillió euró csúszópénzt kapott Sorin Ovidiu Vîntu üzletembertől, melynek fejében ki kellett neveznie Liviu Mihaiu újságírót a Duna-delta kormányzói tisztségébe.

A politikus hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta: „Több ízben leltárba vettem azokat a visszaéléseket, melyek az utóbbi 15 évben Romániában végbementek, mióta a párhuzamos állam erősebb lett, mint a hivatalos, és ezeknek száma nem kevés.”

Popescu-Tăriceanu egy sor olyan ügyet „vett leltárba”, amelyek egy évtizedig húzódtak el, és ez idő alatt a vizsgált személyt a közvélemény „büntetőügyesként” kezelte, és az illetőnek nem volt lehetősége a védekezésre sem. A szenátus elnöke szerint egyes esetekben úgy intézték az ügyészségi előállításokat, hogy azt a tv-csatornák csúcsnézettségi időben sugározhassák, míg „a hatalom barátait a hátsó ajtón csempészték be kihallgatásra”, és csak hosszú idő eltelte után tudta meg a közvélemény, hogy vizsgálják valamilyen ügyben.

A letartóztatások is hasonlóképpen zajlottak, állítja Popescu-Tăriceanu, nyomatékosítva: azt hitte, minden ügyet sikerült eddig leltárba vennie. „Tévedtem: íme, megjelent egy új ügy” – írta. Azt állította, hogy a „nagy felhajtással megnyitott, széles körben mediatizált, a közvélemény körében a vádlottak iránt megvetést kiváltó ügyet lopva lezárták, anélkül, hogy valakit értesítettek volna róla”, minden „a legnagyobb titokban” történt.

„Ezúton is megköszönöm a sajtónak, amelynek a DNA-nál való érdeklődése nélkül nem tudtam volna meg még egy ideig, hogy az ügyet, amelyben egymillió eurós csúszópénz elfogadásával gyanúsítanak, amelyet Sorin Vîntutól kaptam állítólag kormányfőként, hogy Liviu Mihai újságírót kinevezzem a Duna-delta kormányzói tisztségébe, már a múlt nyáron lezárták” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, mindez „a legnagyobb csendben” történt, miután őt is, az újságírót is évekig „a sárban tiporta Kövesi zajgépezete”, még a lezárást követően is.

Popescu-Tăriceanu feltette a bejegyzésében a kérdést, vajon véletlen-e, hogy az ügyet röviddel azután zárták le, hogy Laura Codruța Kövesit (a DNA volt vezetőjét) leváltották tisztségéből, és valószínűleg „megszűnt az ügyészekre felülről nehezedő nyomás”.

A kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokratás Szövetsége (ALDE) elnöke megemlítette még, hogy „az ügyet azért zárták le, mert a bűntett nem létezik”, és nyomatékosította, hogy ebben az ügyben nem Liviu Mihaiu volt a célpont, hanem ő, a kormányon levő párt elnöke és potenciális államelnökjelölt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?