Csoma Botondot újraválasztották a Kolozs megyei RMDSZ élére

Közel 200 küldött részvételével zajlott a Kolozs megyei RMDSZ tisztújító küldöttgyűlése szombaton. Csoma Botondot újraválasztották a szervezet élére.

A régi-új megyei elnök a küldöttgyűlésen elmondta: az elmúlt négy évben közelebb kerültek az emberekhez, megerősített helyi, megyei és országos képviselettel, megújult helyi szervezetekkel vágnak neki a következő négy évnek. Csoma Botond beszámolt arról, hogy az általa vezetett szervezet az RMDSZ EP-jelöltlistájára közel 25 ezer támogatói aláírást, a Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésre pedig több mint 21 ezer aláírást gyűjtött a Kolozs megyében élő magyaroktól.

Hegedüs Csilla EP-képviselőjelölt szintén büszke a Kolozs megyei RMDSZ tevékenységére. „Először azért, mert a válaszúti Bánffy-kastély felújítására pályázott 4,5 millió euró azt bizonyítja, hogy itt számít épített örökségünk védelme, és tudják, hogy mindezt EU-s támogatásokból tudjuk megvalósítani. Másodszor azért, mert Oláh Emese alpolgármester kitartó munkája révén sikerült Kolozsváron megnyitni az első központot, ahol a bántalmazott nőknek segítenek” – idézte a jelöltet az RMDSZ közleménye.

 

Hegedüs szerint az RMDSZ-nek nemcsak a műemlékvédelem, hanem a kisebbségvédelem terén is bőven akad tennivalója. „Ki kell harcolnunk a kisebbségvédelmi törvényt, hogy senki se űzhessen csúfot szimbólumainkból, ne hurcolhassanak meg, ha használjuk anyanyelvünket. Ez azonban csak együtt sikerülhet!” – foglalta össze a május 26-i európai parlamenti választás tétjét a jelölt. Az is elhangzott, mennyire fontos a gazdáknak szánt támogatások megőrzése.

„Romániában mintegy 75 ezer magyar gazda él, akik az elmúlt években 1,5 milliárd euró támogatást kaptak. Sokak számára ez a finanszírozás létkérdés, tehát nem szabad hagynunk, hogy azok győzzenek, akik csökkentenék, megszüntetnék ezeket az összegeket. Inkább a támogatásokkal járó bürokráciának kell csökkennie, nem a támogatások összegének”– tette hozzá Hegedüs.

Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke azt hangsúlyozta, hogy miért fontos a részvétel május 26-án. „Tudjuk, mit akarnak az erdélyi magyar emberek, mit várnak tőlünk: fejlesztésekre, támogatásra és kisebbségvédelmi törvényre van szükség. Ehhez erős Kárpát-medencei magyar képviseletet kell az Európai Parlamentbe juttatnunk. Május 26-án ezért kell minél többen részt vennünk a választáson!” – jelentette ki.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?