A kormánypártok közül csak a PSD konzultált Johannisszal

Az ellenzéki pártokkal, valamint az RMDSZ-szel és a kisebbségek parlamenti csoportjával tartott csütörtöki konzultáció után pénteken a kormánypártokat várta az elnöki hivatalba Klaus Johannis államfő, hogy az igazságügyi törvényekről és a május 26-i népszavazásról egyeztessen. A Szociáldemokrata Párt (PSD) eleget tett a meghívásnak, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) viszont távolmaradt.

A nagyobbik kormánypártot, a PSD-t a képviselőház egyik alelnöke, Eugen Nicolicea honatya, továbbá két egykori politikai fogoly, az 1989 előtt a nagyenyedi börtönben fogva tartott Marin Iancu és Ioan Muntean képviselte az elnökkel való találkozón.

Nicolicea a képviselőház alelnökeként biztosította Johannist, hogy a parlament kedvezően véleményezi majd a referendum kiírására vonatkozó igénylését. Köztudomású, hogy az államfő az európai parlamenti választások napjára, május 26-ra időzíti a népszavazást „az igazságszolgáltatás függetlenségéről”.

A konkrét kérdéseket, amelyekre válaszolni kell majd a referendumon, még nem jelentette be, de azt korábban közölte az elnök, hogy a korrupciós bűncselekményekért született jogerős ítéletek eltörlésének vagy enyhítésének megtiltása lesz az egyik téma, emellett pedig a büntetőjognak a sürgősségi kormányrendeletek általi módosításáról szeretné kikérni a szavazópolgárok véleményét.

A kisebbik kormánypárt, az ALDE nem vett részt a megbeszélésen, Călin Popescu-Tăriceanu párt- és szenátusi elnök előre bejelentette, hogy nem tesznek eleget a meghívásnak.

Johannis: „A PSD a hibás!”

A találkozó végén adott sajtónyilatkozatában Klaus Johannis megerősítette, hogy megszervezik május 26-án a népszavazást. „A PSD miatt jutott az igazságszolgáltatás a jelenlegi helyzetbe. A PSD a hibás azért, hogy az emberek aggodalommal beszélnek az igazságszolgáltatásról. A polgárok attól tartanak, hogy a PSD politikai iga alá vonja az igazságszolgáltatást” – támasztotta alá, hogy miért tartja fontosnak a referendumot.

Johannis hozzátette, hogy a találkozó végén meghallgatta a két volt politikai elítélt történetét, és mélységesen meghatották, amit meséltek. „Csak megismételni tudom, amit már mondtam: felelőssgére kell vonni az egykori kommunista kínvallatókat, de szánalmasnak tartom, hogy a PSD két szerencsétlen sorsú politikai fogoly történetével próbál legitimitást adni az igazságszolgáltatás ellen intézett támadásainak” – mondta.

Az ALDE távolmaradásával kapcsolatban Johannis úgy fogalmazott: „Nem érdekli őket sem az igazságügy helyzete, sem az államelnökkel való párbeszéd.”

Kapcsolódók

Kimaradt?