A kegyvesztett Toader miniszter marad, amíg ki nem nevezik az utódját

Mindaddig ellátja az igazságügyi miniszteri teendőket Tudorel Toader, amíg a Hivatalos Közlönyben meg nem jelenik az új tárcavezető neve. A nagyobbik kormánypárt kegyéből kiesett miniszter azt mondta: „nem zárhatom be az irodám ajtaját, csak mert az a hír járja, hogy leváltanak”.

A parlamentben egy csoport egyetemi hallgatót kalauzoló Tudorel Toadertől azt kérdezték az onnan tudósító újságírók csütörtökön, hogy miként maradhat a kormány tagja, ha már nem élvezi a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatását. „Erről kérdezzék őket, ne engem. Én mindaddig ellátom a tisztséggel járó teendőimet, amíg a Hivatalos Közlönyben megjelenik az új miniszter neve” – válaszolt, hozzátéve, hogy kötelességének érzi biztosítani az általa vezetett minisztérium tevékenységének a folytonosságát.

A tisztségre a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) által javasolt, de mindkét párton kívül álló Toader végképp elveszítette a PSD bizalmát, miután Liviu Dragnea pártelnök , hogy a szocdem szenátorok úgy szavaznak majd az igazságügyi miniszter elleni egyszerű indítvány hétfői vitáján, „ahogy a lelkiismeretük diktálja”. A pártelnök kerek-perec kijelentette: alakulata már nem támogatja Toadert a tisztségében.

Dragnea úgy véli, Toader „mindenkit átvert”, hiszen noha már januárban azt ígérte, hogy sürgősségi rendelettel módosítja a büntetőjogi törvényeket, ezt a mai napig nem nyújtotta be a kormány elé.

Arra a kérdésre, hogy megalázva érezte-e magát Brüsszelben – ahogy azt Liviu Dragnea állította –, a tervezett sürgősségi rendeletek európai szakértőknek történő bemutatásakor, Toader úgy felelt: „Én olykor csak részleges válaszokat adok, de valószínűleg eljön az idő, amikor többet és több mindenrő fogok beszélni.”

Kapcsolódók

Kimaradt?