Johannis határozott fellépést sürget az antiszemitizmus ellen

Klaus Iohannis államelnök határozott fellépést vár az illetékes hatóságok részéről a közelmúltbeli antiszemita megnyilvánulások elkövetőivel szemben – olvasható az elnöki hivatal pénteki közleményében.

A dokumentum szerint Johannis aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi időben országszerte „antiszemita jellegű provokatív megnyilvánulásokról” érkeztek hírek, és az ilyen cselekedetek veszélyeztetik az állampolgárok biztonságát, az ország kulturális örökségét és értékeit.

A múlt héten ismeretlen elkövetők vandál módon feldúlták a Vaslui megyei Huși város zsidó temetőjét, több mint 70 sírkövet rongáltak meg.

Az elnök szerint Románia a térségben modellértékűvé vált a holokauszt-emlékezet megőrzése, a múltja őszinte felvállalása, az antiszemitizmus elleni harc, illetve az idegengyűlölet, a rasszizmus, a populizmus és a gyűlöletbeszéd visszaszorítása terén. Rámutatott: nem szabad hagyni, hogy az elért eredményeket beárnyékolják az olyan megnyilvánulások, amelyeknek elkövetői fasiszta és idegengyűlölő jelképeket, vagy a nácik által vallott ideológiákat népszerűsítenek. Az elnöki hivatal közleménye megemlíti a zsidó temetők és zsidó épületek ellen elkövetett vandál cselekedeteket.

Klaus Johannis elítélte a gyűlöletre és erőszakra felbujtó antiszemita megnyilvánulásokat. „A tolerancia, az emberi jogok iránti tisztelet, a szolidaritás, a holokauszt áldozatai emlékének tiszteletben tartása, a demokratikus elvek és a jogállamiság iránti elkötelezettség jelentik a hatékony megoldást az Európát fenyegető antiszemita és revizionista hullámmal szemben” – olvasható a közleményben. Johannis megerősítette, hogy Románia elkötelezett támogatója a felsorolt értékeknek.

A huși-i temetőgyalázás ügyében felháborodását fejezte ki csütörtökön a romániai zsidó hitközség vezetője.

Bukarest alpolgármestere is kiviselte magát

Szintén csütörtökön a román Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke, Asztalos Csaba a közösségi oldalán jelentette be, hogy hivatalból eljárást indítanak, miután Aurelian Bădulescu, Bukarest alpolgármestere egy levélben azt válaszolta a romániai antiszemitizmus figyelemmel kísérését végző szervezet elnökének, hogy „térjen vissza oda, ahonnan jött”. A hivatal elnöke, Maximilian Marco Katz előzőleg egy Bădulescuhoz intézett angol nyelvű levélben fejezte ki elégedetlenségét amiatt, hogy a bukaresti önkormányzat egyelőre meghiúsította a főváros központjában egy holokausztmúzeum kialakítását, megtagadta ugyanis egy erre a célra korábban kijelölt ingatlan átadását. Emellett Bădulescu kilátásba helyezte, hogy a két világháború közötti romániai zsidóellenes intézkedések bevezetéséért felelős Ion Antonescu tábornoknak szobrot emelnek a fővárosban, ami ellen Katz szintén tiltakozott a levelében.

Bădulescu a román nyelven írt szokatlan és goromba válaszlevelében hangsúlyozta, hogy ő ortodox keresztény román állampolgár, felszólította Katzot, hogy román nyelven forduljon máskor a hatóságokhoz, hogy ne a bukarestiek pénzén kényszerüljön lefordíttatni a levelét, és megjegyezte, Katz csak vendég Romániában.

Kapcsolódók

Kimaradt?