Elrendelték a legfőbb ügyész átvilágítását

A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) elrendelte Augustin Lazăr legfőbb ügyész újbóli átvilágítását.

A testület közleménye szerint a legfőbb ügyésszel kapcsolatban az elmúlt napokban megjelent információk indokolják, hogy ismét megvizsgálják, együttműködött-e a koomunista diktatúra politikai rendőrségével, a Securitatéval vagy sem.

A CNSAS azt követően hozta meg ezt a döntést, hogy a Luju.ro (Lumea Justiţiei) portálon megjelent egy cikk, miszerint Augustin Lazăr a politikai rendőrség tagja volt a kommunista rendszerben. Lazărt azzal is megvádolták, hogy az 1980-as években visszautasította Iulius Filip, egy kommunistaellenes disszidens feltételes szabadlábra helyezését abban az időben, amikor a nagyenyedi börtön ilyen kérelmeket véleményező bizottságának elnöke volt.

A legfőbb ügyész április 2-án cáfolta a médiában megjelent információkat, és feltette a legfőbb ügyészség Facebook-oldalára a CNSAS által kiállított dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy nem léteznek olyan iratok, melyek arra utalnának, hogy együttműködött volna a „Szekuval”, vagy annak tagja lett volna.

Lazăr úgy véli, azért indítottak ellene támadást, mert folyamatban van a jövendőbeli legfőbb ügyész kinevezési eljárása, és el akarják lehetetleníteni őt, ugyanakkor gyengíteni akarják az általa vezetett intézményt is.

Mădălin Hodor, a CNSAS kutatója Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy hamis az állítás, miszerint Augustin Lazăr kínvallató tiszt volt, az ugyanis egy másik, hasonló nevet viselő személyre vonatkozik. A történész szerint Lazăr Gheorghe alezredesről van szó, aki a nagyenyedi börtön irodavezetőjeként követte el az atrocitásokat a politikai foglyok, többek között Iulius Filip ellen. A tanács szerint Mădălin Hodor Augustin Lazărt érintő véleménye nem tükrözi a CNSAS álláspontját, és Hodor nincs felhatalmazva a testület képviseletére.

Kapcsolódók

Kimaradt?