Az ügyészek szerint nincs ok a büntetőjogi törvények sürgős módosítására

Semmi sem indokolja a bünetőjogi törvények sürgősségi kormányrendeletek általi módosítását – áll a legfőbb ügyészség közleményében, amelye szerint a változtatások ami ráadásul megnehezítenék az elkövetők felelősségre vonását.

Augustin Lazăr legfőbb ügyész csütörtökön elküldte Tudorel Toader igazságügyi miniszternek az ügyészek észrevételeit az igazságügyi törvények módosítását illetően. Az ügyészek szerint a módosításoknak nincs sürgősségi jellege, emellett egyes javaslatok eltávolodnak „az alkotmánybíróság által kijelölt úttól”.

Úgy fogalmaznak: amennyiben érvénybe lépnének a javaslatok, azok „jelentősen befolyásolnák” a bűnüldözés folyamatát, beleértve a bűnelkövetők felelősségre vonásának lehetőségét is. Szerintük a tervezet nem arra irányul, hogy az alkotmánybíróság döntéseit életbe ültesse, hanem ellenkezőleg, ellentmond azoknak.

Ugyanakkor egyes javasolt módosítások, például a kiterjesztett vagyonelkobzásra vonatkozó cikkelyek, csak átmeneti rendelkezésekkel együtt léphetnének életbe.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?