Salat: nem valószínű 12 éven belül erdélyi területi autonómia

A kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem politikatudományi karának dékánhelyettese szerint meglehetősen optimista vélekedés, hogy 10-12 éven belül megvalósulhat Erdélyben az etnikai alapú, területi autonómia. Salat Levente erről a Területi autonómiák Európában: megoldások és kihívások című nemzetközi konferencia zárónapján, kedden beszélt újságíróknak Budapesten, egy előző nap megjelent felméréssel kapcsolatban.

A szakember kifejtette: az elképzelhető, hogy a közigazgatási vagy a regionális jellegű autonómiaformák valamilyen módon mélyülnek, konszolidálódnak. Azt ugyanakkor nagyon nehéz megbízhatóan mérni, hogy az emberek mit értenek autonómia alatt; a vitát ő maga sem tudná eldönteni - mondta.salat

Illúzió, hogy az erdélyi magyarság számára a nemzetközi közösség ad majd megoldást. Fontos, hogy a kérdést szerepeltessék nemzetközi fórumokon, megfelelő színvonalon, de ha lesz politikai döntés, az Romániában fog megszületni - jelentette ki. Kifejtette: az autonómiastátusok elérésének három módja van, nemzetközi szerződés vagy kétoldalú szerződés, illetve a belső jogrend alakítása alapján, és ebben az esetben szerinte az utóbbi adott.

Ahhoz, hogy ennek az esélyét növeljék és napirendre tudják tűzni, alapvetően kell azon változtatni, ahogyan az autonómiakérdésről gondolkodtak Erdélyben, és azon, hogy ebben a kérdésben ignorálják a román partnert. Nem volt eléggé koherens stratégia arra, hogy miként lehet a román közvéleményt jobb belátásra bírni, hogyan lehet befolyásos politikai partnereket szerezni, hogy ez a kérdés eséllyel kerüljön be a román közpolitika napirendjébe - mutatott rá.

A román közösség rendkívül megosztó és egymásnak ellentmondó üzeneteket kapott arról, hogy az erdélyi magyarság milyen típusú autonómiát akar, ami az egyik nagy probléma - állapította meg. A dékánhelyettes kitért arra is, hogy napirenden van Romániában az ország regionális átalakítása, de nem biztos abban, hogy a vita idén lezárul. Eléggé szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ez a vita milyen eredményeket hoz majd, főleg, ami a magyar autonómiatörekvéseket illeti - tette hozzá.

A kolozsvári oktató úgy látja: ha az elmúlt 10-15 évben az autonómia ügyében nagyot nem haladtak is, de egyfajta regionális identitás feltétlenül körvonalazódott és megerősödött. Ezt mutatja a székelyzászló-mozgalom ügye is - jegyezte meg. A román politikai erők egy fontos része szempontjából ugyanakkor ez arra szolgált, hogy mozgósítsa a román többséget egy lehetséges veszéllyel szemben - fejtette ki. Ez a törekvés azonban kontraproduktívnak bizonyult, hiszen míg korábban azt lehetett hallani, hogy Székelyföld nincs is, most már ezt nem lehet mondani.

Kimaradt?