FRISSÍTVE – A NATO-csatlakozás 15. évfordulóját ünneplik

A képviselőház és a szenátus kedden ünnepélyes ülésen emlékezik meg Románia 15 évvel ezelőtti NATO-csatlakozásáról. FRISSÍTÉS: Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is üzent.

Az eseményre várják az államelnököt, a kormányfőt, a kabinet tagjait, magasrangú tisztségviselőket és a diplomáciai testület képviselőit. Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint Klaus Johannis részt vesz a parlament ünnepélyes ülésén.

Az 1989-es rendszerváltás után az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetéhez (NATO) való csatlakozás volt a román állam egyik legfontosabb külpolitikai célkitűzése. A parlament 2004. február 18-án tartott együttes ülésén egyhangúlag fogadta el a NATO-csatlakozási törvénytervezetet. A jogszabály 2004. március 3-án jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Ion Iliescu akkori államelnök március 4-én írta alá a csatlakozásról szóló dokumentumot, amit Adrian Năstase volt kormányfő ünnepélyes keretek között március 29-én nyújtott be az Amerikai Egyesült Államok kormányának. Románia attól kezdődően számít a NATO teljes jogú tagjának.

Jelenleg a NATO-kiküldetésekben 887 román katona vesz részt a világ különböző pontjain.

FRISSÍTÉS: „Románia erős és elkötelezett szövetséges” – üzente Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Klaus Iohannis államfőnek a jubileum alkalmából.

Stoltenberg szerint a NATO bővítése nagy sikernek bizonyult, „a stabilitás és a jólét katalizátorává" vált, ezáltal új hangokkal, új tapasztalatokkal, új képességekkel gazdagodott a szervezet. „Óvjuk és védjük egymást mindennemű fenyegetéstől, bármilyen irányból is érkezzenek ezek. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Románia erős és elkötelezett szövetséges, hozzájárul közös biztonságunkhoz és védelmünkhöz, a szövetség misszióihoz és műveleteihez” – fogalmazott a főtitkár, aki kiemelte Romániának az afganisztáni és koszovói hadszíntereken való jelenlétét, a lengyelországi nemzetközi összetételű dandárban való részvételét, illetve hangsúlyozza, hogy befogadta az ország a NATO ballisztikusrakéta-elhárító rendszerét, és meghatározó módon hozzájárul a Fekete-tenger biztonságához. „Ez a régió stratégiai fontosságú az euroatlanti térség biztonsága szempontjából, ezért kiérdemli állandó odafigyelésünket, jelenlétünket” – áll az üzenetben.

Stoltenberg méltányolta, hogy Románia idén is védelmi célokra fordítja bruttó hazai terméke két százalékát, és korszerűsíteni tervezi haderejét a következő tíz évben.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?