FRISSÍTVE – Hatósági felügyelet alá helyezték Laura Codruța Kövesit

A héten már másodszor megy tárgyalásra Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyész, az európai főügyészi tisztség esélyese. Hétfőn a legfelső bíróság felmentette, csütörtökön viszont a bírák és ügyészek zűrös ügyeit vizsgáló Igazságszolgáltatási Felügyelet (SIIJ) hallgatta ki. FRISSÍTÉS: A volt főügyészt hatósági felügyelet alá helyezték, nem hagyhatja el az országot.

Kövesinek a SIIJ előtt abban az ügyben kellett felelnie a kérdésekre, amelyben hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják az Országos Fejlesztési Alap (FNI) volt igazgatójának, Nicolae Popának a hazahozatalával kapcsolatban. A SIIJ székhelyére való érkeztekor Kövesi nem kívánt a sajtó képviselőinek nyilatkozni.

A volt korrupcióellenes főügyészt Sebastian Ghiţă volt parlamenti képviselő jelentette fel tavaly decemberben. Ghiţă szerint Kövesi 2011-ben kétszázezer eurót kért tőle, hogy repülőgéppel az országba hozzák Popát, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben. Sebastian Ghiţă volt szociáldemokrata honatya amúgy 2016 decemberében Szerbiába szökött, miután befolyással való üzérkedés, pénzmosás és bűnszövetkezet létesítése miatt vizsgálatot indított ellene a Korrrupcióellenes Ügyosztály (DNA).

Kövesit hétfőn két esetben is jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság, mindkét eljárást a SIIJ kezdeményezte ellen: az egyiket azért, mert 2017-ben megtagadta, hogy a 2009-es elnökválasztás ügyében vizsgálódó parlamenti különbizottság elé járuljon, mondván: az ügyészek egy másik hatalmi ághoz tartoznak. Emellett azért akarták felelősségre vonni, mert a SIIJ szerint megsértette az összeférhetetlenségi előírásokat, amikor kinevezett egy bírót a DNA vizsgáló testületébe.

Az eljárásokat alaptalannak minősítette korábban a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlege, az Igazságszolgáltatási Felügyelet azonban nem hagyta annyiban a dolgot: ezért került mindkét ügy a legfelsőbb bíróság elé, amely elutasította az IJ fellebbezéseit. A volt főügyész a személye elleni lejáratási kapmánynak nevezte a vele szembeni eljárásokat, mondván, hogy az európai főügyészi esélyeit akarja rontani a kormánypárt.

FRISSÍTÉS: Hat órás kihallgatás után a SIIJ úgy döntött, hogy indokolt Laura Codruța Kövesi hatósági felügyelet alá helyezése és megtiltották számára az ország elhagyását. A kihallgatás után nyilatkozó Kövesi elmondta, az ügyész megtiltotta számára, hogy az ellene felhozott vádakról bármilyen részletet nyulvánosságra hozzon.

„Szerintem így akarnak elhallgattatni, így akarják meghurcolni mindazokat, akik becsületersen végezték a munkájukat az igazságszolgáltatási rendszerben” – foglamazott. Hozzátette: szerinte a mostani ügy szoros kapcsolatban áll az európai főügyészi tisztségre való pályázatával, ami nagyon zavar bizonyos köröket. 

Kövesi megalapozatlan lejáratási kísérletnek nevezte az ellene indított eljárásokat. Úgy vélte, azok terjesztenek valótlanságokat róla, akiket zavart a DNA tevékenysége, akik háborítatlanul szeretnének lopni Romániában és akiknek az az érdekük, hogy az ügyészek csak tyúktolvajokkal foglalkozzanak.

Kövesi ellen több fegyelmi eljárást is kezdeményezett a bírák és ügyészek tevékenységét ellenőrző Igazságszolgáltatási Felügyelet: két ilyen fegyelmi ügyben hétfőn jogerősen felmentette Kövesit a legfelsőbb bíróság.

Az Európai Parlament (EP) március elején a versenyben maradt három jelelölt közül Kövesit választotta hivatalos jelöltjének az európai főügyészi tisztségre. A bukaresti kormány viszont hevesen kampányol a román jelölt kinevezése ellen, arra hivatkozva, hogy Kövesi mandátuma idején a több száz politikust rács mögé küldő DNA visszaéléseket követett el, az igazságügyi miniszter pedig emiatt kezdeményezte és érte el Kövesi felmentését. A leendő európai főügyészt az EU társjogalkotó szervei - a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament - közös megegyezéssel várhatóan áprilisban fogják kinevezni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?