Néppárti mintára tisztogatást vár az európai szocialistáknál és liberális-demokratáknál Orban

Az Európai Néppárt (PPE) a Fidesz tagságának felfüggesztésével megkezdte a pártcsalád „megtisztítását”, amihez hasonló eljárást vár az európai szocialistáktól (PES), valamint a liberálisok és demokraták szövetségétől (ALDE) is romániai tagpártjaikkal szemben – jelentette ki Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt elnöke.

Az ellenzéki politikus – amelynek pártja szintén tagja a néppártnak – a news.ro szerint úgy értékelte a nagyobbik magyar kormánypárt tagságának felfüggesztését, hogy a PPE ezzel próbálja „jobb politikai magatartásra bírni” Orbán Viktorékat, amiért „letértek a demokrácia útjáról, valamint szembemennek Európai Unió és a PPE elveivel és alapértékeivel”.

Ludovic Orban egy csütörtöki nagyszebeni sajtótájékoztatón azt is kifejtette, hogy az várja el az európai szocialistáktól (PES) és a Liberálisok és Demokraták Szövetségétől (ALDE), hogy hasonló „tisztogatást” végezzenek házon belül, és zárják ki soraikból a két román kormánypártot, a Szociáldemokrata Pártot (PSD) és az európai ernyőszervezettel hasonló nevű ALDE-t. „Amilyen úton halad a két kormánypárt, nagyon rövid időt jósolok nekik a pártcsaládjaikban” – jegyezte meg Orban.

Mint ismert, az Európai Néppárt (EPP) közgyűlésén elfogadott határozat szerint vizsgálatot indítanak a Fidesszel szemben, és a vizsgálat idejére a párt önként felfüggeszti a tagsággal járó jogait az európai pártszövetségben. A Fidesz és az Európai Néppárt elnöksége közösen nyújtotta be a javaslatot.

Tény, hogy a PSD-nek nem túl rózsás a helyzete a PES-ben, amelynek februári madridi kongresszusán kifütyülték Liviu Dragnea pártelnököt a romániai igazságszolgáltatást a politikai érdekeknek alárendelő törvények miatt.

Dăncilă: elhibázott lépés lenne

Erre reagálva Viorica Dăncilă kormányfő az európai szocialisták vezetőivel folytatott brüsszeli megbeszélése után kifejtette, elhibázott lépés lenne az európai néppárti modellt alkalmazni a PSD esetében. "Nemcsak a szociáldemokratáknak, hanem a néppártiaknak is ártana. Ezzel csak a szélsőséges erők nyernének” – idézte a g4media.ro a miniszerelnököt.

Kapcsolódók

Kimaradt?