Cseke Attila nem érti, mi köze a pénzügyminiszternek az orvosi marihuána legalizálásához

A kannabisz gyógyászati célú felhasználásának engedélyezéséről az illetékes szakemberek hivatottak beszélni és dönteni - nyilatkozta csütörtökön Cseke Attila szenátor, hozzátéve, nem érti, miért a pénzügyminiszter jelentette be, hogy tárgyalások zajlanak a témáról.

"Nem értem, milyen hatásköre van a pénzügyminisztériumnak ezen a területen" - fogalmazott az RMDSZ frakcióvezetője a Radio France Internationale rádióadónak adott nyilatkozatában. Hozzátette, ha létezik egy olyan testület, amely az orvosi marihuána legalizálását mérlegeli, az ezzel kapcsolatos bármiféle álláspontot vagy döntést az egészségügyi miniszternek kell bejelentenie.

"Van már néhány - és nem is kevés - olyan európai uniós ország, amelyik már legalizálta, legutóbb talán Nagy-Britannia. Tehát a szakemberek vélhetően támogatják ezt és meg is tudják indokolni a fontosságát. Egy februárban elfogadott ajánlásában az Európai Parlament is azt javasolja a tagállamoknak, hogy tegyék meg ezt a lépést. Ha kell, mi is meg fogjuk tenni, ennek azonban kizárólag a szakemberek javaslatára kell megtörténnie, nekik kell dönteniük ebben a kérdésben" – nyomatékosította az RMDSZ politikusa.

Szerdán Eugen Teodorovici pénzügyminiszter jelentette be, hogy egyeztetések folynak az egészségügyi minisztériumban a kannabisz gyógyászati célú felhasználásának engedélyezéséről. Újságírói kérdésre válaszolva a tárcavezető kijelentette, nem tudja, hogy kormányszinten tárgyaltak-e már a témáról, az egészségügyi minisztériumban azonban létezik egy bizottság, amely vizsgálja az orvosi marihuána legalizálásának lehetőségét, "tehát ebbe az irányba tartunk".

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?