Nem szavazta meg az RMDSZ a civilszervezeteket ellehetetlenítő törvényt

Újra elfogadta hétfőn a szenátus a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzését célzó törvénytervezet. Az RMDSZ szenátorai ellene szavaztak, mert szerintük a jogszabály civilszervezetek ellehetetlenítését eredményezné.

A törvénytervezetet azért tárgyalta újra a felsőház, mert korábban az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította. A taláros testület a jogszabálynak azt az előírását kifogásolta, amely kivételezne a parlamenti képviselettel rendelkező kisebbségi szervezetekkel. A tervezetet a képviselőház tárgyalja majd döntő házként.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a szavazás után emlékeztetett: a törvénytervezet egy európai direktívát emelne át a román jogrendbe, azonban olyan értelmezhető és visszaéléseknek helyet adó előírások is belekerültek a javaslat szövegébe a direktíva előírásain kívül, amelyekkel az RMDSZ nem értett egyet.

A szakbizottsági munkálatok alatt az RMDSZ azt kérte: valamennyi civilszervezet és egyesület mentesüljön a bürokratikus pénzügyi jelentés kötelezettsége alól, a módosító javaslataikat azonban elutasították. „A tervezet például azt írja elő, hogy ha egy rokkant személy 100 lej értékű támogatást kap egy civilszervezettől, a szervezetnek le kell azt jelentenie a hatóságoknak” – idézte az RMDSZ hírlevele Császár Károlyt, a felsőház alkotmányossági bizottságának tagját.

Az RMDSZ törvényhozói korábban sem támogatták a tervezetet. Cseke Attila emlékeztetett arra is: az alkotmánybíróság által kifogásolt módosítások, miszerint csak a kisebbségek civilszervezetei képeznének kivételt az előírások alól, nem az RMDSZ kérésére kerültek a tervezet szövegébe, nem is támogatták azokat.

„A taláros testület döntéseit be kell tartani, a tervezet további előírásaival viszont nem tudunk egyetérteni, ezért ma a javaslat ellen szavaztunk” – mondta a szenátusi frakcióvezető.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?