Biró Rozália: Nagy Britanniának az EU-ban kellene maradnia

Június 30-áig kérhet halasztást a brit kormány, ha a londoni parlament a csütörtöki szavazáson felhatalmazzák erre Theresa May miniszterelnököt, viszont kevés az esélye annak, hogy az EU ezt jóváhagyja – véli Biró Rozália, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke.

Nagyon zavaros a Brexit körüli helyzet, azt sem tudni például, hogy ha a csütörtöki szavazás nyomán brit kormány kéri a halasztást, és az EU ebbe beleegyezik, meg kell-e tartani az európai parlamenti választásokat a szigetországban – jelentette ki nagyváradi sajtótájékoztatóján az RMDSZ politikusa.

Az elmúlt két évben komoly feszültségeket és jelentős költségekkel járt a Nagy Britanniának az unióból való kilépési szándéka, azonban most az látszik: nincs politikai akarat sem a megállapodással, sem az anélkül való kilépésre, hiszen az parlament alsóháza jelentős többséggel utasította el megállapodás nélküli kilépést is – vélekedet. Ezzel szemben Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló és Emmanuel Macron francia elnök nyilatkozatai arra utalnak, hogy csak nagyon komoly érvek felmerülése esetén halasztanák a március 29-i kilépést június 30-ára.

Biró Rozália hozzátette, hogy a brit népszavazás megismétlése is lehetőség lenne, hiszen az világosan látszik, nincs politikai akarat a kilépésre. Románia szempontjából az EU-nak is érdeke a britek maradása mind gazdasági, mind politikai szempontok miatt – jegyezte meg a képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?