Elindította az igazságügyi minisztérium az új legfőbb ügyész kinevezési eljárását

Elindította az igazságügyi minisztérium az új legfőbb ügyész kinevezési eljárását


-A A+

Elindította az igazságügyi minisztérium Románia új legfőbb ügyészének kinevezési eljárását. A tárca közölte, hogy a procedúra március 13-ától április 5-éig tart.

Az új legfőbb ügyészt a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, 2004/303-as törvényben rögzített eljárás szerint választják és nevezik ki. A válogatáson való részvételre vonatkozó kérelem mellé a jelentkezőknek csatolniuk kell többek között egy tevékenységi tervet, önéletrajzukat, valamint a szakmai tevékenységüket kiértékelő legutóbbi jelentést - részletezi honlapján a minisztérium.

A jelentkezéseket március 28-áig fogadják, majd 29-én közzéteszik a minisztérium weboldalán a törvény által előírt feltételeknek megfelelő pályázók listáját. A jelöltek meghallgatására április 3-án és 4-én kerül sor, az eredményeket április 5-én hozzák nyilvánosságra.

Az igazságügyi miniszter által a legfőbb ügyészi tisztségre kiválasztott jelölt kinevezését előbb a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegének kell véleményeznie, ezt követően pedig a tárcavezető elküldi a javaslatot az államfőnek - ismerteti az eljárást a szaktárca.

A legfőbb ügyészi tisztséget jelenleg betöltő Augustin Lazăr mandátuma április 28-án jár le. Tavaly októberben Tudorel Toader igazságügyi miniszter kezdeményezte a tisztségből való elmozdítását, a legfőbb ügyész azonban megtámadta a döntést a bíróságon.

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X