Fontos, adózással kapcsolatos döntést jelentett be a kormányfő


-A A+

A kormány jóváhagyja a magánszemélyek jövedelmi adójáról és társadalombiztosítási hozzájárulásáról szóló egységes nyilatkozat leadási határidejének július 31-éig való meghosszabbítását, jelentette be kedden Viorica Dăncilă miniszterelnök. 

„Ma elfogadunk egy jogszabályt, (...) amellyel a magánszemélyek jövedelmi adójáról és társadalombiztosítási hozzájárulásáról szóló egységes nyilatkozat leadási határidejét március 15-éről július 31-ig meghosszabbítjuk. Mindazok, akik 2019. július 31-ig a teljes adóösszeget befizetik, 5 százalékos kedvezményt kapnak” – jelentette ki Dăncilă a keddi kormányülés elején. 

Ugyaneddig a határidőig lehet rendelkezni az adó 2, illetve 3,5 százalékáról is, tette hozzá a kormányfő. 

A pénzügyminisztérium által a múlt héten közzétett tervezet értelmében az intézkedéssel az elektronikus rendszer blokkolását szeretnék elkerülni, tekintve, hogy idéntől kizárólag online lehet benyújtani a fenti nyilatkozatokat a privát virtuális téren (SPV) keresztül. Az egységes nyilatkozatot azoknak a magánszemélyeknek kell benyújtaniuk, akik egyénileg, vagy társulási formában jövedelmet valósítanak meg Romániában és/vagy külföldön, és akik kötelesek jövedelmi adót és társadalombiztosítási járulékot fizetni. Azoknak is be kell nyújtaniuk a nyilatkozatokat, akiknek nincs jövedelmük, de úgy döntöttek, hogy fizetik az egészségbiztosítási járulékot. 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X