Kövesi: fabulációkkal próbálják a bűnösségem látszatát kelteni

Kizárólag lejáratási célt szolgáló fabulációknak tartja Laura Codruţa Kövesi azokat a vádakat, amelyeket az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló ügyészségi részleg (SIIJ) fogalmazott meg az ellene indított másodi bűnvádi eljárás keretében.

A SIIJ péntek délután közölte, hogy bűnszervezet megalakításával, illetve jogtalan megtorlásban való bűnrészességgel gyanúsítják ebben az újabb dossziéban a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt főügyészét. Erre reagáló állásfoglalásában Kövesi pontról pontra cáfolta a felsorolt vádakat.

Elöljáróban a volt főügyész leszögezi: az üggyel foglalkozó Adina Florea ügyész magatartásából is látszik, hogy „csak egy médiaügyet akar, nem egy jogi eljárást, melyből kiderüljön az igazság”. Kövesi szerint belső rendeletek és körlevelek kiadása a vezetői tisztség természetes velejárói és semmiféleképpen nem tekinthetők törvénytelen cselekedeteknek.

„Nevetséges dolog belső rendeletek kiadását bűnözői csoport irányításnak tekinteni, az összes ügyészség, általában közintézmények így dolgoznak” - közölte Kövesi, megjegyezve: a tanúk kihallgatásának módját a bíró ellenőrzi. Állásfoglalása szerint az a körlevél, amire a SIIJ utal, egy belső ülés következtetéseit összegezte, amely azt vitatta meg, hogy volt olyan ügyész, aki egy tanút előbb valós identitásával, majd védett tanúként hallgatott meg, és arra mutatott rá, hogy ilyen esetben erről a körülményről értesíteni kell a bírót.

Kövesi rámutatott: a szóban forgó körlevelet néhány héttel az eset megtörténte után adta ki, így semmiképpen sem befolyásolhatta az ügyész hozzáállását. A volt főügyész képtelenségnek, ugyanakkor „sértőnek és felháborítónak” tartja, hogy egy olyan ülést, amelyen a belső szervezési kérdéseket beszélnek meg szervezett bűnözői csoport tevékenységeként kezeli a SIIJ.

„Egy folt az igazságszolgáltatás becsületén”

Ami az audio - és videobizonyítékokra vonatkozó egységes eljárást előíró rendeletet illeti, a volt főügyész szerint erre azért volt szükség, mert az alkotmánybíróság döntése nyomán megváltozott a büntetőeljárási törvénykönyv vonatkozó passzusa. Kövesi „általánosnak és zavarosnak” nevezi az SIIJ vádját, ami az ő „felettesi minőségében kifejtett” ügyészi tevékenységét illeti, mivel az idézett ügy soha nem tartozott az ő hatósága alá, és különben sem született még alapfokú döntés sem.

A volt főügyész szerint „abszolút nevetséges”, hogy a menedzseri tevékenység részeként meghatározott belső szabályozások rögzítése bűnügyben való részvételt jelentenének. Úgy véli: miután nyilvánvalóan ellentmondanak a törvénynek, a SIIJ „minden ellene felhozott vádja semmis”.

Ugyanakkor - állítja Kövesi - megakadályozták jogai gyakorlásában, így az egész eljárás „egy folt az igazságszolgáltatás becsületén”, ami nem érvényes bizonyítékok begyűjtését célozza, hanem „a közvélemény befolyásolására a bűnösség látszatát kívánja kelteni”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?