Dragnea szerint a soros román EU-elnökség remekül teljesít

Románia sikerrel látja el elnöki feladatait az Európai Unió Tanácsának élén, és ezt az uniós hivatalosságok is így látják - jelentette ki Resicabányán Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

A PSD Krassó-Szörény megyei szervezetének tisztújító értekezletén Dragnea azt mondta, beszélt erről a kérdésről az európai uniós hivatalosságokkal, és mindenkinek az a véleménye, hogy Románia sikerrel látja el elnöki feladatait az Európai Unió Tanácsának élén.

Példaként említette, hogy Viorica Dăncilă kormányfő vezetése alatt az elnöki tisztséget betöltő Románia másfél hónap leforgása alatt több uniós iratcsomót oldott meg, mint Ausztria hat hónap alatt. „Miért? Mert nagyon felkészültek vagyunk. Igazán nagyon jól felkészültünk” - jelentette ki a nagyobbik kormánypárt elnöke.

Dragnea szerint Viorica Dăncilă kormányfő is, a miniszterek is nagyon jól felkészültek. „Nagyon jól kezelnek minden találkozót Brüsszelben. Nem félnek, nem szégyenkeznek, nem ijednek meg, annak dacára, hogy a nagy európai vezetők gyakoroltak nyomást rájuk. (...) Románok, pontosan tudják, mi a dolguk, és természetesen úgy kezelik a feladataikat, ahogy kell” - vélekedett a politikus.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?