Az igazságszolgáltatásban dolgozókkal tárgyalna a törvénymódosításról Viorica Dăncilă

Viorica Dăncilă kormányfő tárgyalásra hívta hétfőre a Victoria palotába a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM), valamint a bírák és az ügyészek szervezeteinek egy-egy képviselőjét, az igazságszolgáltatási törvények legutóbbi módosításai kapcsán.

A miniszterelnök a kormány „teljes nyitottságáról” biztosította az igazságszolgáltatásban dolgozókat, és azt mondta: támogatnak minden intézményt, hogy az emberi jogok és szabadságok tiszteletben tartásával korrekt igazságszolgáltatást valósítson meg.A bírák és ügyészek az ország több városában jelezték, hogy tiltakozó akcióba kezdenek az igazságszolgáltatás törvényeinek módosítása miatt, néhol a tevékenység felfüggesztésével fenyegettek. 

A kormány sürgősségi kormányrendelettel módosította kedden az igazságszolgáltatás törvényeit, és megváltoztatta többek között a vezető ügyészi tisztségek betöltésének módszertanát. 

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?