FRISSÍTVE - A bíróság elutasította Horváth Anna ügyvédjének alkotmányossági kifogását

Április 3. lehet Horváth Anna és Fodor Zsolt perének utolsó tárgyalási napja. A legfelsőbb bíróság háromfős tanácsának elnöke szerdán felkérte a két vádlott ügyvédjét, hogy addig készítsék elő védőbeszédüket. A perben fordulatot hozhat, ha a bíróság elfogadja a volt kolozsvári alpolgármester ügyvédjének alkotmányossági kifogását. FRISSÍTÉS: A bíróság hétfőn elutasította Horváth Anna ügyvédjének alkotmányossági kifogását.

Újabb fordulat állhat be Horváth Anna és Fodor Zsolt perében. A volt kolozsvári alpolgármester védőügyvédje a szerdai tárgyalási napon kérte, hogy a legfelsőbb bíróság fogadja el és továbbítsa az alkotmánybíróságnak a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) együttműködésének tisztázására vonatkozó óvását. Ha az indítványt a bíróság elfogadja, az több hónappal elnyújthatja a per tárgyalását.

A szerdai tárgyalási napon Horváth Anna ügyvédje több indítványt is benyújtott. Kérte többek között a vád alapját képező hangfelvételt megvizsgáló szakértő kihallgatását, illetve az Országos Kriminalisztikai Intézet (INEC) megállapításainak tisztázását. Hangsúlyozta: a bíróságra bizonyítékként benyújtott felvétel metaadatai szerint a 2016. május 13-án készült hangállományt három nappal később módosították. Ráadásul az első 9 perc hiányzik, miközben az a része a beszélgetésnek igenis releváns a védelem szempontjából. Az ügyvéd nem mondta ki, de érzékeltette, hogy az említett beszélgetésrészlet éppen azért maradt ki, mert annak bemutatása ellenkezne a vád érdekeivel.

Ehhez, vagyis a hangfelvételek megrostálásához kapcsolódik egyébként az alkotmányossági kifogás is. Horváth Anna ügyvédje hangsúlyozta: több ponton sérti az alaptörvényt a hatályos eljárás, amely lehetővé teszi a Román Hírszerző Szolgálat által végzett nemzetbiztonsági lehallgatások „korlátlan felhasználását” olyan büntetőperekben, amelyeknek tárgya nem valamilyen a nemzetbiztonság elleni cselekmény. Másfelől aggályosnak nevezte, hogy a lehallgatási tevékenység során szerzett információkat a SRI megrostálja. Így lényegében a titkosszolgálat dönti el, miből lesz bizonyíték, ami elvileg az ügyész és a nyomozó dolga lenne, ezért az eljárás a hatalmi ágak szétválasztásának elvét sérti – érvelt az ügyvéd.

Fodor Zsolt jogi képviselője támogatta az indítványok elfogadását, a DNA ügyésze viszont az elutasításukat kérte, beleértve az alkotmányossági óvást is. Utóbbival kapcsolatban úgy vélte, hogy az „nem tényleges óvás”, hanem a törvény alkalmazását érintő indítvány, ezért elfogadhatatlan. Több alkotmánybírósági határozat is kimondja, hogy a taláros testület „nem foglalkozhat a törvények alkalmazásával, sőt a törvény értelmezésével sem” – érvelt a vádhatóság képviselője.

A tanács elnöke február 25-re ígérte a benyújtott indítványok elbírálását. Egyúttal kitűzte a következő tárgyalási napot április 3-ra, felkérve a vádlottak ügyvédeit, hogy a terminusra készítsék elő a védőbeszédüket. Ez a bírósági tárgyalás utolsó mozzanata az ítélethirdetés előtt. A bejelentés előtt a tanács elnöke konzultált két társával, ami arra utalhat, hogy az alkotmányossági óvásra vonatkozó indítványnak valószínűleg nem ad helyt a bíróság.

FRISSÍTÉS: A bíróság hétfőn elutasította a Horváth Anna ügyvédje által benyújtott alkotmányossági óvást. A döntés nem végleges, 48 órán belül megfellebbezhető. A tanács ugyanakkor elutasította a SRI és a DNA együttműködésének, illetve a szakértői jelentés ellentmondásainak tisztázását célzó indítványt is.

A DNA 2016. december 19-én emelt vádat Horváth Anna és Fodor Zsolt ellen. Az ügyészek szerint az üzletember 60 darab fesztiválbelépőt biztosított a Kolozsvár volt alpolgármestere kampányában részt vevő fiataloknak, cserébe pedig Horváth Annak megígérte, hogy megsürgeti a polgármesteri hivatal városrendezési részlegén két folyamodványának az elbírálását. Egyik esetben a Történelmi Műemlékek Zonális Bizottsága kérte a Karolina tér 4. alatt található műemléképület homlokzatának a visszaállítását eredeti állapotába, és ehhez volt szükség a terasz alatt elterülő tíz négyzetméternyi terület koncessziójára. Egy másik esetben az üzletember azért folyamodott a hivatalhoz, hogy átadhasson a városnak egy 150 négyzetméteres telekrészt, amelyet a városrendezési terv (PUG) értelmében kisajátítottak útszélesítés céljával.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?