FRISSÍTVE - Johannis ismét bírálja a költségvetést, és „még gondolkozik” a kihirdetésén

FRISSÍTVE - A következő napokban dönt Klaus Johannis államfő arról, hogy kihirdeti-e vagy sem a 2019-es állami költségvetésről, illetve a társadalombiztosítás költségvetéséről szóló törvényt - közölte szerdán az elnöki szóvivő. FRISSÍTÉS: A PSD szerint Klaus Johannis csak akkor lenne elégedett a költségvetéssel, ha azt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) terjesztené elő.

Mădălina Dobrovolschi sajtónyilatkozatában rámutatott, az idei költségvetés a parlament által elfogadott formában "nem Románia fejlődését, hanem a Szociáldemokrata Párt jólétét szolgálja". Bár a PSD-nek már három hónappal ezelőtt elő kellett volna állnia a költségvetéssel, csak szerdán jutott el az államfőhöz kihirdetésre, és az elnök a napokban közli ezzel kapcsolatos döntését - tette hozzá.

A büdzsé késlekedése is azt bizonyítja, hogy a PSD-kormány képtelen megoldásokat találni az állampolgárok valós problémáira. "Ez a kormány, amely már több ízben is bizonyságot tett korlátairól, a szélhámosságok és az inkompetencia kormánya, ismét elbukott egy fontos vizsgát: nem sikerült hiteles, fenntartható, az állampolgárok szükségleteinek megfelelő költségvetést felépítenie" - hangsúlyozta a szóvivő, aki szerint a büdzsé kidolgozásakor a PSD nem az ország, hanem saját politikai érdekeit tartotta szem előtt.

Dobrovolschi rámutatott, a PSD azáltal, hogy gyorsított eljárásban, valós parlamenti vita nélkül fogadtatta el a tervezetet, veszélybe sodorta az ország gazdasági stabilitását. "A többségi koalíció által megszavazott költségvetés tele van szürreális becslésekkel, és teljesen figyelmen kívül hagyja a gazdasági helyzetet" - mondta a szóvivő, aki szerint "nevetséges" a befektetések költségvetéseként emlegetni az idei büdzsét, az ugyanis inkább a megszorítások költségvetésének nevezhető.

Dobrovolschi kiemelte, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) győzelmeként könyvelhető el, hogy sikerült elfogadtatnia a parlamentben a gyermeknevelési pótlék emeléséről szóló módosító javaslatát. Ugyanakkor hangoztatta: bár a PSD kormányprogramjában nincs szó a politikai pártoknak szánt állami támogatás jelentős növeléséről, a költségvetésbe ezt is belefoglalták "és ennek a PSD látja a legnagyobb hasznát". Emellett 2019-ben továbbra is "erősen alulfinanszírozott" több alapvető fontosságú ágazat, köztük az egészségügy, az oktatás és az infrastruktúra - mutatott még rá az államelnöki hivatal sajtószóvivője.

FRISSÍTÉS: Klaus Johannis csak akkor lenne elégedett a költségvetéssel, ha azt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) terjesztené elő – áll a Szociáldemokrata Párt (PSD) Facebook-oldalán szerdán közzétett bejegyzésben.

 

 

Ebben azt írják: a PSD kormányra lépése óta eltelt két évben „jól ment a román gazdaság”, az inflációs rátánál nagyobb mértékben, 18-20 százalékkal nőtt a nyugdíjasok és a munkavállalók vásárlóereje, és ebben az évben több mint 15 milliárd lejjel többet szán a kormány befektetésekre.

„És még ennél is jobban mentek volna a dolgok, ha Johannis nem tett volna keresztbe folyamatosan. Őt nem érdekel más, csak saját választási kampánya. Mindent csak akadályoz, és közben egyetlen olyan konstruktív kezdeményezése sem volt, amely valami jót hozott volna az állampolgároknak. Ezért vesztette el a PNL a választásokat, és a románok továbbra is úgy vélik, hogy a PSD tudja a legjobban igazgatni a hazai gazdaságot” – áll a bejegyzésben. 

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?