Nem hatja meg az orosz fenyegetőzés a védelmi minisztert

Gabriel Leş védelmi miniszter megerősítette, hogy Oroszország fenyegetőzései ellenére fel sem merül a Deveselun levő rakétaelhárító rendszer felszámolása.

A România TV-nek nyilatkozó védelmi miniszter elmondta, tárgyalt az ügyről hivatali kollégáival a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek találkozóján, és "természetesen szóba se jön a rakétaelhárító rendszer felszámolása." Hozzátette, minden módszerrel próbálták megértetni az orosz féllel, hogy a deveselui bázis a védekezést szolgálja, Oroszország azonban ennek ellenére is provokációkkal, sőt néha fenyegetőzéssel reagál. 

"A Deveselun lévő rakétaelhárító rendszer defenzív jellegű. Ezt a tényt állandóan hangoztatom, mert ez az igazság, nem is érdemes másról beszélni és átvenni Oroszország retorikáját. (...) Oroszország utóbbi lépései ismeretében számítottunk mindenféle provokációkra. Ezek várhatóan a jövőben is folytatódni fognak. Ismétlem: a NATO nagyon szilárdan kitart döntései mellett, valamint a szövetségeseinek nyújtott védelmi pozíciójában" - jelentette ki Gabriel Leş, leszögezve, hogy ez az álláspont változatlan marad függetlenül attól, hogy 'mit nyilatkozik Putyin vagy valaki más.'

Gabriel Leş azt is közölte, szeretné, hogy a "fenyegetés" kifejezés helyett a "provokálás" szót használnák ezentúl, mert a fenyegetés szó meglehetősen súlyosan hangzik - írja az Agerpres.

Ebben az évben Romániában kerül sor az USA által vezetett egyik legnagyobb szabású katonai gyakorlatra, amelyben 25.000 katona fog részt venni - tette hozzá Gabriel Leş.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?