Kövesi az emberjogi bírósághoz fordult, amiért leváltották a DNA éléről

Laura Codruţa Kövesi panasszal fordult decemberben az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), mert szerinte sérültek a jogai akkor, amikor az alkotmánybíróság 2018. májusi döntése értelmében leváltották a korrupcióellenes ügyészség (DNA) főügyészi tisztségéből - tájékoztatott a legfőbb ügyészség.

Kövesi szerint nem volt lehetősége védekezni az alkotmánybíróságon, és semmilyen jogorvoslattal nem élhetett a döntés ellen. Véleménye szerint esetében nem teljesültek a méltányos tárgyalás feltételei.

Klaus Iohannis államfő július 9-én ültette gyakorlatba az alkotmánybíróság döntését, és menesztette Laura Codruţa Kövesi főügyészt. Az alkotmánybíróság május 30-án állapította meg, hogy az államfő alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő az államhatalmi ágak között azáltal, hogy elutasította a DNA főügyészének leváltására irányuló javaslatot, és kimondta: az államfőnek ki kell adnia a főügyész leváltásáról szóló rendeletet.

Jelenleg Kövesi a legfőbb ügyészség ügyésze. A panasszal kapcsolatban Tudorel Toader igazságügyi miniszter kedden azt nyilatkozta, hogy „az alkotmánybíróság nem magánemberek ügyében ítélkezik, hanem alkotmányos jellegű jogi konfliktusokat old meg”.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?