Hegedüs Csilla: a 2019-es EP-választás az erdélyi magyar közösség fejlődéséről szól


-A A+

„A jövő évi európai parlamenti választáson dől el: tudunk-e jobb életkörülményeket teremteni itthon, a szülőföldünkön, megmaradnak-e, és növekednek-e a támogatások” – hívta fel a figyelmet Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke csütörtökön Csíkszeredában.

A Csíki Területi RMDSZ rendezvényén részt vevő politikus hangsúlyozta: „Önkormányzataink kiváló munkát végeztek: út, híd, csatornahálózat épült, gyermekeink sok településen felújított iskolákba járnak, azonban ez nem állhat meg, mert mi jól akarunk élni, jövőt akarunk építeni Erdélyben”.

A politikus szerint az erdélyi magyar emberek érdekeinek képviseletében fontos szerepet játszik az, hogy segítséget kapjanak munkájukban az önkormányzatok. Hozzátette: tény, hogy az EU jelentősen támogatta az önkormányzatokat, megvalósultak olyan fejlesztések, beruházások, amelyek a román állam pénzéből száz év alatt sem történhettek volna meg.

„Kiemelt feladatomnak tartom, hogy folyamatosan az önkormányzatok rendelkezésére álljak, tegyek meg mindent azért, hogy munkájukat hatékonyabbá tegyük, és az Unión keresztül még több anyagi támogatás jusson el a helyi közösségekhez. Vállalom, hogy elhozom Erdélybe azokat a szakembereket, akik pontos információval tudnak szolgálni a kiírásokról, a megvalósítás módjáról. De ezek a találkozások arra is lehetőséget nyújtanak, hogy bemutassuk értékeinket: azt, hogy ma is értékteremtő, fejlődő közössége vagyunk az Európai Uniónak” – nyomatékosított.

Az RMDSZ Csíki Területi Szervezete támogatja Hegedüs Csilla jelöltségét a 2019-es európai parlamenti választásokon.

„Megtiszteltetés számomra az, hogy megbíznak bennem, és az önök érdekeit, de a problémáikat, gondjainkat is képviselhetem majd az Európai Parlamentben. Ahogyan eddig is, az európai parlamentben is azért fogok dolgozni, hogy Erdély fejlődjön, és hogy jobb életkörülményeket teremtsünk itthon, a szülőföldünkön” – fejtette ki a politikus.

 

HIRDETÉS







EZT OLVASTA MÁR?

X