FRISSÍTVE - Klaus Johannis vezette egy darabig a csütörtöki kormányülést

FRISSÍTVE: Klaus Johannis államfő vezetésével kezdődött csütörtökön a kormányülés. Sajtóértesülések szerint nem kerülnek napirendre a bejelentett adóügyi intézkedések.

Alig foglalt helyet, az államfő tisztázni kívánta: alkotmányos joga részt venni a kormány bármelyik ülésén, és ebben senki nem akadályozhatja meg. „És hogy ne legyenek félreértések: amikor részt veszek, én vezetem a kormányülést. A döntés joga és a felelősség azonban a miniszterelnöké” – jelentette ki Johannis.

Az államfő ugyanakkor az együttműködési készségéről is biztosította a minisztereket. Emlékeztetett, hogy Románia már péntektől átveszi Ausztriától az EU Tanácsának soros elnöki tisztségét. „Sok nézeteltérés van közöttünk, de a nemzeti érdekekhez kapcsolódó kérdésekben együtt kell működnünk” – jelentette ki.

Miután üdvözölte az államfőt, Viorica Dăncilă közölte: a kormányülésnek két része lesz. Az első részben a védelmi, külügyi kérdések lesznek napirenden (ezekre terjed ki az alkotmány szerint az elnök hatásköre – szerk. megj.), a második részben pedig gazdaságot érintő témák.

FRISSÍTÉS: A kormányülés második részén az államfő már nem vett részt, elhagyta a Victoria-palotát.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?