Megvan a magyarázat Dacian Cioloș nacionalista kirohanásaira

Megvan a lehetséges magyarázata Dacian Cioloș volt kormányfő, az Együtt Románia Mozgalom megalapítója nacionalista kirohanásainak. Egy kolozsvári hetilap kiderítette, hogy a politikus a rendszerváltás után Gheorghe Funar pártja, illetve a szélsőségesen nacionalista Vatra Românească szervezet vezető beosztású tagja volt.

Mint ismert, Dacian Cioloș elsők között támadta az RMDSZ-ek azt a tervezetét, amely törvénybe foglalta a Gyulafehérvári Határozat kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit, és felszólította a szövetséget, hogy azonnal vonja vissza a jogszabályt. Az RMDSZ ugyanakkor szintén a volt technokrata miniszterelnököt okolja amiatt, hogy a csíksomlyói búcsú nem kerülhetett fel az UNESCO világörökségi listájára.

Funar pártjának ifjúsági szervezetét vezette

A Gazeta de Cluj kolozsvári hetilap az internetes oldalán közölt terjedelmes cikkben Dacian Cioloș múltjának egy olyan időszakáról szolgáltat információkat, amelyről a politikus semmit nem közölt önéletrajzában. A lap állítása szerint Dacian Cioloș kolozsvári egyetemi hallgatóként a szélsőségesen nacionalista Vatra Românească szervezet tagja volt. A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom kirobbantásában kulcsszerepet játszó ultranacionalista szervezet ifjúsági tagozatában, a Junimea Vatra Româneascăban 1993-ban a kolozsvári szervezet elnökhelyettesi tisztségéig emelkedett a ranglétrán.

Azt követően, hogy 1994-ben a Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemen szerzett diplomát, a Gheorghe Funar vezette kolozsvári polgármesteri hivatalban helyezkedett el a mezőgazdasági osztályon. A lap szerint az ultranacionalista Román Nemzeti Egységpárt 1995-ben alapította meg az ifjúsági szervezetét, amelynek Dacian Cioloș volt az első elnöke. Az év szeptemberében ő szervezte meg az ifjúsági szervezet Kolozsváron tartott első országos tanácskozását. Ezt követően azonban Franciaországba távozott, ahol Rennes-ben, majd Montpellierben tanult.

Ellentmondott a dokumentumoknak

 A volt miniszterelnök írásban válaszolt a lap kérdéseire. Elismerte, hogy a kolozsvári városházán dolgozott és hogy diákként több olyan akcióban is részt vett, amelyek szervezői között a Junimea Vatra Românească is ott volt. Azt nyilatkozta azonban, hogy befejezte a tevékenységét a szervezetben, amikor elkezdődtek a PUNR ifjúsági szervezetének a megalakításáról szóló tárgyalások. Arra a kérdésre, hogy töltött-e be valamilyen tisztséget a pártban vagy az ifjúsági szervezetben Cioloș csak azt válaszolta: "nem voltam párttag, tehát nyilvánvaló, hogy nem töltöttem be semmilyen tisztséget a pártban".

 A Gazeta de Cluj ugyanakkor megannyi dokumentum fénymásolatát is közli, amelyek Dacian Cioloșnak a szélsőségesen nacionalista szervezetekben folytatott tevékenységét tanúsítják. Ezek között a Junimea Vatra Românească szervezetben betöltött alelnöki tisztségét rögzítő bírósági irat, valamint a PUNR ifjúsági szervezetének a Cioloșt elnökként feltüntető belső iratai is szerepelnek.

A lap a kommunista diktatúra politikai rendőrségével is összefüggésbe hozta Dacian Cioloșt, kijelentvén, hogy a Vatra Românească a Securitate 1989 utáni politikai kifejeződése volt.

 Dacian Cioloș 2007 és 2008 között Románia mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztere volt, 2010 és 2014 között az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosi tisztségét töltötte be, majd 2015 novembere és 2017 januárja között technokrataként Románia miniszterelnöke volt. Az általa létrehozott Románia Együtt Mozgalom támogatottságát egy december eleji közvélemény-kutatás 8,2 százalékon mérte.

Kapcsolódók

Kimaradt?