Sorozatban függesztik fel a gazdálkodó polgármestereket Háromszéken

Kovászna megyében már három település maradt polgármester nélkül, és további elöljárók következnek. Egy tévesen értelmezett törvény miatt sorra fejezi le a vidéki önkormányzatokat az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) és a bíróság, hívta fel a közvélemény figyelmét Tamás Sándor.

A háromszéki tanácselnök a csütörtöki „megyeinfón” reagált arra, hogy miután múlt hónapban felfüggesztették hivatalából a háromszéki Kökös és Lemhény polgármesterét a napokban a kézdialmási Molnár István polgármester is tisztség nélkül maradt. Értesülésünk szerint a következő időszakban hasonló sorsra juthat még a bölöni, dálnoki és kézdiszentléleki polgármester is, mivel ügyükben zajlik a bírósági eljárás.

Az összes érintett polgármester ellen azért indult összeférhetetlenségi eljárás, mert egyéni vállalkozói engedéllyel (PFA) gazdálkodtak családi tulajdonban lévő, sok esetben örökölt birtokaikon, és szükség volt az engedélyre, hogy megkaphassák a mezőgazdasági támogatásokat, esetenként pályázni tudjanak.

Mint kiderült ez azért jelent gondot, mert törvény szerint egy polgármester nem lehet egy időben egy vállalkozás ügyvezetője is. Tamás Sándor szerint ez esetekben a hatóság és a bíróság rosszul értelmezte a törvényt, amikor azt állapította meg, hogy az egyéni vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemély egyben ügyvezető is, hiszen egyedül van a vállalkozásban.

„Jó katonát nem hagyunk el”

A háromszéki tanácselnök rámutatott, hogy a polgármesterek felfüggesztése nem csak háromszéki probléma, az egész országban történtek hasonló esetek. „Jó katonát nem hagyunk el”, mondta Tamás Sándor, közölve, hogy szerint kiállnak az érintett polgármesterek mellett, támogatják őket, akár jogi segítséggel is, de alternatív megoldásokat keresnek a további foglalkoztatásuk érdekében, hiszen ők mind olyan jó szakemberek, akik az elmúlt években eredményesen tettek közösségük érdekében. Ugyanakkor a megyei önkormányzat jobban odafigyel a most polgármester nélkül maradt települések fejlesztésére is. 

„Legyen világos mindenki számára, a felfüggesztett polgármestereknek nem volt semmilyen üzleti kapcsolata az általuk vezetett önkormányzatokkal, az állammal vagy az állam valamely intézményével”, mutatott rá Tamás Sándor, aki szerint a leváltott elöljárók mindannyian csak azért váltottak ki egyéni vállalkozói engedélyt, hogy családi birtokaikat megműveljék. „Annyira abszurd ez a helyzet, hogy csak kapkodjuk a fejünket”, mondta a háromszéki tanácselnök.

Tamás Sándor szerint az is, gondot jelent, hogy a most felfüggesztett polgármesterek a bírósági döntés értelmében három évig nem tölthetnek be köztisztséget, így nem is indulhatnak majd a 2020-as önkormányzati választásokon.

Mint arról beszámoltunk az elmúlt hetekben a Kovászna megyei prefektus összeférhetetlenség miatt felfüggesztette tisztségéből Sánta Gyula kökösi és Lukács Róbert lemhényi polgármestert. A napokban tisztség nélkül maradt a kézdialmási Molnár István polgármester. Értesülésünk szerint mandátumvesztés veszélye fenyegeti még a bölöni Sikó Imre-, a dálnoki Bartók Ede Ottó- és a kézdiszentléleki Balogh Tibor polgármestereket, akiknek fellebbezését jövő év elején tárgyalja a legfelsőbb bíróság.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?