Kelemen Hunor: senki nem akarja ellopni Erdélyt

Kelemen Hunor szerint a "román testvéreknek" nincs okuk aggodalomra, mert "senki nem akarja ellopni Erdélyt".

Az RMDSZ elnöke a Mediafax hírügynökségnek nyilatkozva magyarázta azt a törvénytervezetet, amelyet a szövetség a száz évvel ezelőtt elfogadott gyulafehérvári nyilatkozat kisebbségekre vonatkozó bekezdésének a törvénybe iktatására nyújtott be.

Kelemen Hunor kijelentette: a magyar érdekképviselet évek óta várt arra a gesztusra, hogy román oldalról kezdeményezik a gyulafehérvári nyilatkozat beiktatását a román jogrendbe. Látván azonban, hogy ez nem történt meg, maga lépett.

"Eltelt száz év, amely után egy erős többség, egy önbizalommal rendelkező, és a kisebbségekhez korrekt módon viszonyuló nemzetnek el kellene gondolkoznia a történteken. Ha ez a nyilatkozat az egyesülés alapja, akkor ennek a kisebbségekre vonatkozó pontjait is komolyan kell venni" - idézte a Mediafax hírügynökség Kelemen Hunort kedden.

Az RMDSZ elnöke kijelentette: november folyamán dolgozta ki a szövetség a törvénytervezetet, de nem akarta megzavarni ennek benyújtásával a román nemzeti ünnep előkészületeit. Ezért határozták el, hogy a december elsejei centenárium után terjesztik be a törvényt. Hozzátette: sem a koalíció pártjaival, sem az ellenzékkel nem egyeztettek, de valamennyi párt támogatására számítanak. Kijelentette: a többség-kisebbség viszonyt nem szabad a hatalom - ellenzék összefüggésében tárgyalni.

Arra a kérdésre, hogy nem tart-e az esetleges nacionalista reakcióktól, Kelemen Hunor kijelentette: ha a magyarok a csendes lélegzésen túl bármilyen lépést tesznek, azonnal lesznek, akik hisztérikusan reagálnak. "Azt üzenem, hogy román testvérek, ne féljetek, senki nem akarja ellopni Erdélyt! A lojalitást sokféleképpen el lehet nyerni, de egy nemzeti kisebbség leginkább akkor lesz lojális az állam és az ország iránt, amelyben él, ha nem érzi veszélyeztetve a nemzeti identitását" - jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke hozzátette: a szövetség pragmatikus politikára törekedett eddig is, és az után is ezt az utat választja, hogy a hét elejétől a koalíciós pártoknak immár nincsen meg a többségük a parlament alsó házában. Azokat a törvénytervezeteket szavazza meg, amelyeket hasznosaknak ítél a társadalom számára, akár a kormányoldalról, akár az ellenzéktől érkeznek.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?