Megjelent az indoklás: ezért nem ért egyet a CSM a legfőbb ügyész leváltásával

Nem tartja tiszteletben a hatályos jogszabályokat az igazságügyi miniszter jelentése a legfőbb ügyész menedzseri tevékenységéről – többek között ezzel indokolja a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) ügyészi részlege azt, hogy negatívan véleményezte az igazságügyi miniszter kérelmét Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltására.

A CSM ügyészi részlege november 19-én hozta meg döntését. A csütörtökön közzétett indoklás szerint nem tartja tiszteletben sem a hatályos jogszabályokat, sem a nemzetközi standardokat, és ellentmond mind a nemzetközi, mint az alkotmánybíróság által megszabott joggyakorlatnak Tudorel Toadernek az a jelentése, amelynek alapján a legfőbb ügyész leváltását kéri.

Az indoklásban egy alkotmánybírósági határozatra hivatkoznak, amely leszögezi, hogy az ügyészek az igazságszolgáltatói hatalom részei, és tevékenységük során egyenlő távolságot kell biztosítani számukra a törvényhozói, illetve a végrehajtó hatalomtól. Ugyanakkor az alkotmány értelmében az ügyészek az igazságügyi miniszter alárendeltségében, de nem ellenőrzése alatt fejtik ki tevékenységüket, a kontroll egyetlen elfogadott formája a hierarchikus viszonyokból eredhet.

A CSM leszögezi: mivel az igazságügyi miniszter és a legfőbb ügyészség ügyészei között nincs hierarchikus alárendeltségi viszony, az igazságügyi miniszter és az ügyészek közti együttműködés pedig intézményközi és nem intézményen belüli, az ügyészek tevékenységét csak olyan személy végezheti el, akinek ugyanaz a tevékenységi területe. Az ügyészek tevékenysége ugyanis független az igazságügyi minisztérium mint intézmény, illetve a tárcavezető tevékenységétől - szögezi le az indoklás.

A törvény értelmében a legfőbb ügyész leváltását az igazságügyi miniszter kérheti, és a CSM ügyészi részlege konzultatív jellegű véleményt fogalmaz meg a kérésről. A döntést az államfő hozza.

Kapcsolódók

Kimaradt?