Dăncilă csalódott és felháborodott az MCV-jelentés miatt

Szavai szerint „csalódott és felháborodott” Viorica Dăncilă miniszterelnök az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kedden ismertetett jelentés miatt, amelyet igazságtalannak tart, mert - szerinte - a jelentés összeállításakor Románia érveit figyelmen kívül hagyták.

„Fel vagyok háborodva és csalódott vagyok. Csalódott, mert igazságtalan, hogy Románia érveit nem veszik figyelembe, miközben az MCV célkitűzései állandóan változnak, éppen azért, hogy ne lehessen teljesíteni ezeket. Ott voltam az Európai Parlamentben, elmondtam bizonyos dolgokat, például a protokollumok ügyét (...), nem mondhatják, hogy nem tudták. És fel vagyok háborodva, mert Romániától olyan dolgokat követelnek, amelyek elfogadhatatlanok más európai országokban” - mondta Dăncilă az Antena 3 televíziónak adott telefonos interjúban.

Viorica Dăncilă hozzátette: miniszterelnökként teljesen elfogadhatatlannak tartja „azt a felszólító jellegű ajánlást, amely szerint az Európai Bizottság egy hivatalos dokumentumban azt kéri tőlünk, hogy azonnal függesszük fel a parlament által megszavazott és az alkotmánybíróság által érvényesnek minősített törvényeket”.

„Amíg betartjuk a törvényeket, betartjuk az uniós elvekre épülő alkotmányt, addig senkinek sincs joga beavatkozni az igazságügyi rendszeren belüli kinevezésekbe. Nem korrekt, hogy azt mondják, hogy kezdjünk elölről kinevezési eljárásokat, amikor, például Németországban, a legfőbb ügyészt egyetlen nap alatt leváltották, mert azzal vádolta az igazságügyi minisztert, hogy nem tartja tiszteletben az igazságszolgáltatás függetlenségét. Németország ellen semmiféle határozatot nem hoztak, nincs MCV, s akkor felmerül a kérdés: miért ez a megkülönböztetés?” - mondta Dăncilă.

A kormányfő utalt arra a 18 kérdésre is, amelyeket Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke tett fel az igazságügyi törvényekkel és a büntetőtörvénykönyvekkel kapcsolatban, amelyekre „jóhiszeműen és jogi érvekkel” válaszolt, de amelyek egyáltalán nem kerültek bele a jelentésbe.

„Miért kérdezel valamit, ha úgysem érdekel a válasz? Én nem kérek egyebet, csak azt, hogy Romániát a többi tagállammal azonos módon kezeljék. Azt gondolom, hogy nem kell a következőkben elfogadjuk, hogy Romániától olyan dolgokat kérjenek, amit senki más nem csinál Európában” - szögezte le a miniszterelnök.

Az igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében kedden ismertetett jelentésében az Európai Bizottság a módosított igazságügyi törvények alkalmazásának azonnali felfüggesztését, majd a jogszabályokba foglaltaknak a Velencei Bizottság és az Európa Tanács korrupcióellenes államcsoportja (GRECO) ajánlásai alapján való felülvizsgálatát javasolta Romániának.

Kapcsolódók

Kimaradt?