A kvórumba ezentúl beszámolják azokat a szenátorokat is, akik jelen vannak a teremben, de nem szavaznak

Módosította házszabályát a szenátus hétfőn. Az egyöntetűen, 97 szavazattal elfogadott módosítás értelmében a kvórumba ezentúl beszámolják azokat a szenátorokat is, akik jelen vannak a teremben, de nem hajlandók szavazni bizonyos, napirenden lévő jogszabály-tervezetekről. 

Nicolae Moga, a házszabállyal foglalkozó szenátusi bizottság elnöke elmagyarázta, a módosításra azért volt szükség, hogy ugyanazon elv alapján történjen a szavazás a felső-, mint az alsóházban. A szenátus üléstermében új típusú szavazógépeket üzemelnek be, amelyeken már négy gomb van: a támogatást, a tartózkodást és az ellenzést jelző billentyű mellett van külön a jelenlétet igazoló gomb is.

Ennek megléte feltételezi, hogy megtörténhet olyan eset, amikor egy szenátor jelen van az ülésteremben, de nem óhajt voksolni az adott kérdésben. Ez a körülmény szintén indokolja a házszabály-módosítást, mondta Moga, hozzátéve, hogy a képviselőházban már ez az érvényes módja a létszám megállapításának. 

A házszabály 135-ös cikkelyét tehát úgy módosították, hogy az ülésen jelen lévő szenátorok számát a támogató és az ellenző voksot leadott, a tartózkodó, valamint azok a szenátorok teszik ki, akik a felsorolt három opció egyikét sem választották, de jelen vannak a teremben. 

Kimaradt?