FRISSÍTVE - Botrányosan fogadták el a civil szervezeteket ellehetetlenítő törvényt

Az RMDSZ nem fogja megszavazni a képviselőházban a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetet, mert ebben a formájában ellehetetleníti a civil szféra működését. Annak ellenére nem támogatják jogszabályt, hogy előírásai kedveznek kisebbségi szervezeteknek  – mondta a Maszolnak Korodi Attila frakcióvezető.  FRISSÍTÉS1: A képviselőház botrányos körülmények között fogadta el a törvényt, az RMDSZ-frakció kivonult a szavazásról. "Ez disznóság" – jelentette ki Kelemen Hunor szövetségi elnök. FRISSÍTÉS2: Az ellenzék bejelentette, hogy megóvja az törvényt az alkotmánybíróságon.

A képviselőház plénuma döntő házként szerdán szavaz a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzéséről szóló törvénytervezetről. A jogszabályt a kormány terjesztette be a parlamentbe azzal a céllal, hogy a romániai jogrendbe ültesse az európai pénzmosás elleni irányelvet.

A szerdai szavazást megelőzően negyven romániai civil szervezet intézett nyílt levelet a képviselőkhöz, amelyben tiltakoznak a tervezet ellen. A szövegébe ugyanis olyan előírások is bekerültek, amelyeknek célja az aláírók szerint nem a pénzmosás megelőzése, hanem a romániai egyesületek és alapítványok működésének az ellehetetlenítése.

A nyílt levél szerint ez a tervezet a szerencsejáték-szolgáltatókhoz vagy a bankokhoz hasonlóan kezeli a civil szférát pénzügyi kockázat szempontjából, minden alap nélkül. Kötelezővé teszi ugyanis a támogatások reális haszonélvezőjének a bejelentését 30 napon belül, ha ennek a haszonélvezőnek a kiléte ismert. Ugyanakkor fel lehet oszlatni azokat a szervezeteket, melyek ennek nem a kötelezettségnek nem tesznek eleget.

A civil szervezetek nem a jelentési kötelezettséget kifogásolják, hanem azt, hogy ennek a kötelezettségnek az alanyai a támogatásban, tanácsadásban részesülő, egészségügyi, oktatási vagy kulturális tevékenységekben részt vevő magánszemélyek. „Gyermekek, idősek, fogyatékkal élők vagy olyan betegségekkel küszködők érintettek, akik segítségre szorulnak” – olvasható a nyílt levélben.

A szerdai szavazás előzményeihez tartozik az is, hogy hétfőn a jogi bizottságban a kormánypártok kezdeményezésére módosult a tervezet. Bekerült egy előírás, amely szerint a haszonélvezők kilétére vonatkozó jelentési kötelezettség alól mentesülnek a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának a tagszervezetei, köztük az RMDSZ. A román sajtó ennek nyomán arról cikkezett: a Szociáldemokrata Párt (PSD) ezzel a módosítással próbálta elnyerni az RMDSZ támogatását a tervezethez.

"Ez megoldotta tizenkilenc civil szervezet helyzetét, de nem oldotta meg sok más társadalmi szerveződés sorsát. Akár milliós méretű nyilvántartást kell majd nyitni az országban, hiszen ott, ahol azonosítható az a személy, aki kapja az összeget, teljesen mindegy, hogy oktatási támogatás, hátrányos helyzetű ember támogatása, szociális támogatás vagy műtétre kapta – ezeket mind egy listába fogják feljegyezni. Köteles lesz a civil szervezet leadni a támogatottak nevét, és ezt mi nem tudjuk elfogadni" – nyilatkozta Márton Árpád képviselő a Transindexnek a tervezetről.

Korodi Attila a Maszolnak elmondta, Márton Árpád képviselő, a jogi bizottság tagja már hétfőn jelezte: a tervezetnek a civil szervezetekre vonatkozó részét elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ. „Ezek az előírások hatalmas bürokráciát vezetnek be, számos esetben megnyomorítják a civil szervezeteket, pedig azt kellene segíteni, hogy minél több civil kurázsi alapján működő szervezet működjön az országban” – mondta a frakcióvezető.

A politikus tájékoztatása szerint a PSD csak a kisebbségek parlamenti frakciójával egyeztetett arról, hogy a Nemzeti Kisebbségek Tanácsának tagszervezetei mentesüljenek a civil szervezeteket sújtó előírások alól. „Minket felháborított ez a módosítás, és elfogadhatatlannak tartjuk. Az Erdélyben működő több száz magyar civil szervezet is lehetetlen helyzetbe fog kerülni” – fogalmazott Korodi Attila.

FRISSÍTÉS1: A képviselőházban első nekifutásra a tervezet megbukott. Sarkalatos törvényről lévén szó, 165 szavazatra volt szükség az elfogadásához, de csak 163 szavazatot kapott. A PSD frakcióvezetője, Danial Suciu azonban a szavazás megismétlését kérte, arra hivatkozva, hogy több jelen lévő képviselő szavazatát nem regisztrálta a rendszer. Második nekifutásra, 170 támogató szavazattal, a tervezetet elfogadta a képviselőház. Az RMDSZ-frakció tiltakozásul kivonult a teremből a szavazás előtt. Kelemen Hunor szövetségi elnök "disznóságnak" nevezte a történteket.

Az ellenzéki pártok is tilakoztak a PSD eljárása ellen. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője, azt üzente a mikrofontól a nagyobbik kormánypártnak, hogy "szégyenteljes módon" megszegte a parlamentarizmus szabályait. "Tolvajok!" – kiabálták többen a teremből. Az ülést vezető Florin Iordache PSD-s képviselő azzal replikázott, hogy az ellenzék nem ismeri a házszabályt. Liviu Dragnea, a PSD elnöke a törvény elfogadása után kijelentette: házelnökként elrendeli a szavazatokat összesítő informatikai rendszer megvizsgálását. A politikus azt sem tartotta kizártnak, hogy "bűnös szándékú ismeretlen személyek" avatkoztak be a redszerbe, ezért kellett megismételni a szavazást. 

FRISSÍTÉS2: A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetői bejelentették, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a törvényt. A PNL képviselőházi frakcióvezetője, Raluca Turcan szerint a kormánypártok bebizonyították, hogy "csak fenyegetőzéssel és csalással" tudják már csak átvinni a tervezeteiket a parlamenten. Leszögezte: a szavazás megismétlésének nem volt semmilyen alapja. Dan Barna, az USR elnöke arról beszélt, hogy a román parlamentarizmus történelmének legnagyobb visszaélése volt a szavazás megismétlése.

Kapcsolódók

Kimaradt?