Legfelsőbb bíróság: vége az intézmények előtti spontán tüntetéseknek

A legfelsőbb bíróság hétfőn úgy döntött, hogy előre be kell jelenteni minden nyilvános gyülekezést, amit köztereken vagy közutakon, illetve intézmények székhelyének közelében tartanak.

A bírák az eddigi joggyakorlatot egységesítő, úgynevezett jogegységi határozatot hoztak. A bukaresti ítélőtábla júliusban fordult a legfelsőbb bírósághoz, mivel a bíróságok nem döntöttek egységesen a gyülekezési jogot szabályozó, 1991/60-as törvény 3. cikkelyének gyakorlatba ültetése kapcsán. Főként azt a szövegrészt értelmezték eltérően, amely az intézmények „külső vagy belső” részén történő gyülekezésekre vonatkozik.

A legfelsőbb bíróság szerint polgári jogi társaságok vagy közjogi személyek székháza közelében levő közutakon - úttesten vagy járdán -, illetve köztereken tartott nyilvános gyülekezéseket nem kell bejelenteni a hatóságoknak, ugyanis az említett törvény úgy szól, hogy nem kötelező bejelenteni a közintézményeknek helyt adó ingatlanok „külső vagy belső” részén szervezett gyülekezéseket .

A legfelsőbb bíróság hétfői jogegységi határozata azonban kimondja, hogy a közintézménynek helyt adó ingatlan „külső” részén csak a bejárat és az épületet övező kerítés közti rész értendő, és csak az ebben a sávban szervezett gyülekezések mentesülnek az előre bejelentés kötelezettsége alól. Az intézmények közelében lévő utak (akár az úttestről, akár a járdáról legyen szó) nem tekinthetők az illető intézmény külső részének, tehát az itt szervezett gyülekezéseket be kell jelenteni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?