Inog Biró Zsolt MPP-s parlamenti képviselő pártelnöki széke

Az országos tanács (kongresszus) összehívására tett javaslatot pénteki ülésén a Magyar Polgári Párt választmánya azzal a céllal, hogy válasszák szét a pártelnöki és képviselői tisztséget – közölte vasárnap az MPP sajtóirodája.

Mint ismert, Biró Zsolt MPP-elnök parlamenti képviselő is egyben. A pénteken ülésező választmány azonban úgy döntött, hosszú távon az biztost önálló arculatot a pártnak, ha a két tisztséget szétválasztják. Az MPP alapszabályzata szerint a két tisztség között jelenleg nincs összeférhetetlenség, ezen módosítana a kongresszus.

A párt választmánya az országos alelnökökből, megyei elnökökből és az MPP színeiben mandátumot nyert polgármesterekből áll. Korábban jelentek meg olyan sajtóhírek, amelyek szerint a testület ülésén határozottan felmerült Biró Zsolt leváltása, többen ugyanis elégedetlenek a képviselő pártelnöki tevékenységével.

A politikust az MPP országos tanácsa 2017. februrári ülésén újraválasztotta a pártelnöki tisztségbe. Biró Zsolt akkor egyedüli jelölt volt a posztra, nyolcvan támogató és hét ellenszavazattal nyerte el az újabb, négy évre szóló mandátumot. A Kolozsvári Rádió információi szerint az MPP élére most a legnagyobb eséllyel Mezei János, Gyergyószentmiklós volt polgármestere pályázik.

A Maszol vasárnap többször is próbálta elérni Biró Zsoltot. Amint sikerül, cikkünket frissítjük.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?