Az ellenzék leváltaná a képviselőház éléről Liviu Dragneát

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) megkezdi Liviu Dragneának a képviselőház éléről való leváltását célzó eljárást - jelentette be hétfőn Ludovic Orban, a PNL elnöke.

A parlament épületében nyilatkozó politikus kifejtette, azért tartják szükségesnek Liviu Dragnea leváltását a képviselőházi elnöki tisztségből, mert a „büntetőjogi perben kétszeresen elítélt” PSD-elnök rosszat tesz a parlament megítélésének, ezen kívül megsértette az alkotmányos előírásokat és az alsóház szabályzatát, többek közt azáltal, hogy a szükséges procedurális feltételek teljesítése dacára sem hívta össze nyáron a rendkívüli ülésszakot.

„Azt hiszem, egyetlen romániai parlamenti képviselő sem tudja többé elfogadni, hogy a képviselőház élén olyan egyén álljon, mint Liviu Dragnea, aki semmiféle tiszteletet nem mutat az alkotmánnyal, az alsóház szabályzatával és saját kollégáival szemben” - fogalmazott a PNL elnöke.

Az ellenzéki part arra számít, hogy Liviu Dragnea leváltását megszavazzák majd azok a PSD-s képviselők is, akik aláírták a pártelnök távozását követelő nyílt levelet.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?