Az oktatási miniszter leváltását kéri az RMDSZ

Az RMDSZ Valentin Popa oktatási miniszter leváltását kéri a kormánykoalíciótól - jelentette ki a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) pénteki kolozsvári ülése után tartott sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök elmondta, az elmúlt hetekben Valentin Popa anélkül hozott a magyar oktatásra vonatkozó döntéseket, hogy konzultált volna az RMDSZ-szel, vagy a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárral. Egyfelől a román nyelv elemi iskolai oktatásának a rendszerét forgatta fel egy kormányrendelettel, másfelől kezdeményezésére a kormány egy olyan határozatot fogadott el, mely tényként rögzíti a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a helyi Petru Maior Egyetem egyesítését.

"A miniszter személye iránti bizalom részünkről teljes egészében megszűnt. Azt kérjük, hogy váltsák le, mert nem látjuk garantálva, hogy a következő hetekben, hónapokban ezzel a miniszterrel hatékonyan, korrektül együtt tudunk dolgozni" - jelentette ki Kelemen Hunor.

A politikus emlékeztetett: a román nyelv oktatása kapcsán azt RMDSZ azt kérte, hogy sürgősségi kormányrendelettel helyezzék hatályon kívül az augusztusi rendeletnek azt a cikkelyét, amelyet a miniszter önkényesen, konzultáció nélkül írt meg. „Ezt a következő héten kell a kormánynak meglépnie. Amíg ezt a lépést nem teszik meg, a koalícióval nem kívánunk más témákról tárgyalni” – szögezte le a politikus.

A Petru Maior Egyetem bekebelezésével kapcsolatos kormányhatározatról a szövetségi elnök úgy vélekedett: elképzelhetőnek tartja, hogy a miniszter ez esetben törvényesen járt el, de döntése előtt nem konzultált a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárral. „Mi is csütörtök reggel szereztünk róla tudomást” – jegyezte meg.  

Arra kérdésre, hogy bíznak-e még a miniszter leváltásának kérése után is abban, hogy a kormány érvényteleníti az elemi iskolai románnyelv-oktatásra vonatkozó korábbi rendeletét, Kelemen Hunor igennel válaszolt. Megjegyezte: reményei szerint a jövő heti kormányülésen ez megtörténik. Megismételte: míg a kormány nem hatálytalanítja az 53 ezer gyermek és 3000 tanító helyzetét felforgató rendeletét, más kérdésekről nem nyitnak tárgyalásokat a koalícióval. Azt is elmondta: a hatálytalanításról nem a miniszterrel, hanem a kormánykoalíció vezetőivel egyeztek meg. "A miniszternek erről lehet személyes véleménye, de a tárca nem az ő személyes birtoka" - jelentette ki.

Az egyetemegyesítésre vonatkozó kérdésre válaszolva Kelemen Hunor úgy vélte, hogy még van esély a kedvező kifejletre. Elmondta, az egyetemegyesítést tényként kezelő kormányhatározat csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben. Hozzátette: a MOGYE magyar tagozatának a vezetői arra készülnek, hogy az orvosi egyetem szenátusának vonatkozó határozatát és a kormányhatározatot is megtámadják a közigazgatási bíróságon. Kelemen Hunor az RMDSZ támogatását ígérte a MOGYE magyar tagozatának elhatározásához.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?